Nagyvilág

Vandál robbantott New Yorkban

Feltehetően nem terrorista, hanem egy vandál hajtott végre kisebb robbantást csütörtök hajnalban a New York-i Times Square-en.

Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár sem jelentős. A NY1 helyi televízió szerint egy házi készítésű robbanószerkezet okozott detonációt az amerikai hadsereg toborzóirodájánál, amely a tér közepén, egy járdaszigeten van. Az épület egyik ablaka betört, bejárati ajtaja megrongálódott.

A rendőrség lezárta a környéket a forgalom elől a 42. és 44. utca között, és a metró szerelvényei sem futhattak be a Times Square állomásra, amíg a rendőrség nem végzett a helyszíni szemlével. „Úgy kezeljük az esetet, mintha vandál cselekmény történt volna” – mondta Paul Boyce, a Pentagon szóvivője.

A Times Square – New York, s egyben a világ egyik legforgalmasabb tere, amelyet üzletek, éttermek, szállodák, színházak és irodaépületek vesznek körül – a robbanás idejében, 3.45-kor szerencsére jórészt kihalt volt. Egy lőszeres dobozba csomagolt kis erejű robbanószer okozott detonációt.

Egy szemtanú egy csuklyás, hátizsákos biciklistát látott a robbanás előtt, aki gyanúsan viselkedett az irodánál. Az illető eltűnt. Michael Bloomberg polgármester közölte: azt senki nem látta, hogy a kerékpáros helyezte volna el vagy dobta volna az épületre a robbanószerkezetet. Magának a robbanásnak sem volt szemtanúja.

A kis, egyszintes toborzóiroda vastag üvegajtaja megrepedt, de belül nem keletkezett kár.

Dana Perino fehér házi szóvivő azt mondta: nincs jele annak, hogy terrormerénylet történt. A belbiztonsági minisztérium pedig azt közölte, hogy az eset kapcsán nem fenyegeti közvetlen veszély az Egyesült Államokat.

Az amerikai hadsereg a robbanás után értesítette országszerte 1650 toborzóirodáját, és fokozott éberséget kért a sorozótisztektől.

New York lakói jóformán azóta riadókészültségben vannak, hogy az al-Kaida terroristái 2001. szeptember 11-én eltérített utasszállító repülőgépeket vezettek a Kereskedelmi Világszervezet ikertornyaiba Manhattan déli részén. Az összeomlott felhőkarcolók alatt 2700 ember lelte halálát. Az ikertornyok ellen 1993-ban is merényletet hajtottak végre teherautóba rejtett pokolgéppel, akkor hatan haltak meg.

A Times Square-en történt robbantásnak esetleg köze lehet ahhoz, hogy március 19-én lesz az Irak elleni invázió ötödik évfordulója. A toborzóirodánál háborúellenes tüntetéseket szoktak rendezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik