Külföld

Kieshet az RMDSZ az új választási törvény miatt

admin
admin

2008. 03. 06. 14:55

A romániai új választási törvény elméletileg lehetővé teszi, hogy mind a két magyar szervezet bejusson a törvényhozó testületbe, de a gyakorlat azt mutatja, hogy ha az RMDSZ és a bejegyzés alatt álló Magyar Polgári Párt (MPP) nem fog össze, jó eséllyel parlamenti képviselet nélkül maradhat az erdélyi magyarság.

Az új jogszabály az egyéni választókerületes szavazást vezeti be, Romániában ugyanis eddig a listás választási rendszer szerint szavaztak az állampolgárok. Ez utóbbi jobban kedvezett a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ), az új rendszer ugyanis megnehezíti a mandátumszerzést a szórványmagyarság körében – olvasható az Új Magyar Szó csütörtöki számában.

Nem szavatolják a parlamenti képviseletet

Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője elmondta: a jogszabályba nem kerültek be azok a biztosítékok, amelyek a romániai kisebbségek számára szavatolnák a parlamenti képviseletet. Benne maradt azonban az úgynevezett alternatív parlamenti küszöb, ami azt jelenti, hogy egy olyan párt is bejuthat a törvényhozói testületbe, amely hat képviselői és három szenátori választókerületben szerezte meg az első helyet.

A frakcióvezető szerint ez csökkenti annak a veszélyét, hogy a romániai magyarság parlamenti képviselet nélkül marad, de nem zárja ki teljesen ezt a lehetőséget. A képviselő az ÚMSZ-nek úgy fogalmazott: most meg kellene győzni minden egyes romániai magyart, hogy az új rendszerben is valamennyi szavazat számít. Vagyis nem vész el még az a 20-25 szavazat sem, amelyet körzetenként a Kárpátokon túl (kisebbségben) élő magyarok adnak le.

A nagy pártok járnak jól

Szerinte a törvény egyetlen erénye, hogy továbbra is a szavazatok arányában jutnak mandátumhoz a pártok. „A rendszer még így is a nagy pártoknak kedvez, mert az egyéni kerületes választások esetében a szavazó általában nem hiszi el, hogy nem vész el a voksa, így nem szavaz a kis pártokra” – magyarázta a frakcióvezető.

Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke szerint fából vaskarikát fabrikált a parlament. Hozzátette azonban: „Ez az új törvény minket az RMDSZ-szel való párbeszédre ösztönöz”. A kolozsvári Szabadság szerint az új törvény alaposan átrajzolhatja a politikai erőviszonyokat, de hogy miként, azt a törvényt elfogadó pártok sem látják át. A kommentátor szerint annyi bizonyos csupán: a nagy pártnak számító demokrata-liberálisok (PD-L) a kedvezményezettek.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.