Nagyvilág

Kubis ENSZ-megbízott lesz

Nagy valószínűség szerint a jelenlegi szlovák külügyminiszter, Ján Kubis lesz nagyköveti rangban az ENSZ afganisztáni különmegbízottja. Amennyiben a négy kiszemelt személy közül őt választják, Kubis minden bizonnyal feláll a pozsonyi külügyminiszteri székből.

A pozsonyi Pravda értesülése két egymástól független ENSZ- és NATO-forrásból származik, s úgy szól, hogy „Kubis egyike a számításba jövő jelölteknek.” Rajta kívül még egy meg nem nevezett kanadai, egy holland és egy norvég van a kiszemeltek között.

Kubis a külügyi szóvivőn keresztül közölte a lappal, hogy nem kíván nyilatkozni, s az Egyesült Államok pozsonyi nagykövetségének sajtóattaséja sem kommentálta a lap értesülését.

A Pravda úgy tudja, hogy Kubis három héttel ezelőtti washingtoni látogatásán az Egyesült Államok képviselői erről tárgyaltak vele, „Condoleezza Rice (amerikai) külügyminiszter pedig személyesen tolmácsolta neki az ENSZ főtitkárának üzenetét, miszerint Ban Ki Mun örömmel látná Kubist ezen a poszton” – olvasható a lapban.

Mint a Pravda írja, a Fehér Ház is inkább európai diplomatában gondolkodik, és nyilvánvaló: az áprilisban esedékes bukaresti csúcstalálkozóig a NATO is tiszta képet akar, hogy majd az ENSZ főtitkára, röviddel a csúcstalálkozó után, ki is nevezhesse a diplomatát, akinek elsődleges feladata az lesz, hogy meggyőzze a világ országait: erőteljesebben kell segíteni az afganisztáni rendezést és újjáépítést.

A Pravda megjegyzi: Kubisnak számos külföldi államférfival vannak jó kapcsolatai, amelyeket egyrészt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) főtitkáraként, másrészt az Európai Unió közép-ázsiai különmegbízottjaként épített ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik