Nagyvilág

Saját börtönébe vitték a vörös khmert

A hírhedt phnompeni börtönbe vitték helyszíni szemlére a vörös khmerek „Douch” fedőnéven ismert egykori börtönparancsnokát, Kaing Guek Eavot. Doutch, újra átélve a történteket, hangos bűnbánatot tartott.

A helyszín és az ott történt atrocitások rekonstruálásában részt vett a börtön három túlélője is. Egyikük úgy nyilatkozott a nemzetközi sajtónak, hogy 30 év után nem táplál haragot „Douch” iránt, csupán azért vállalja a szembesítést, hogy végre megkérdezhesse tőle: miért börtönözték be és miért kínozták meg őt sok ezer sorstársával együtt. Egy másik túlélőnek a feleségét ölték meg, az ő életét azonban megkímélték, mivel festő volt és neki kellett megfestenie a rezsim első számú vezetője, Pol Pot portréját.

Kiállítás a kommunizmus áldozatainak maradványaiból (fotó: MTI)

Kiállítás a kommunizmus áldozatainak maradványaiból (fotó: MTI)

Az iskolából átalakított Tuol Slengben ezrek haltak bele az embertelen bánásmódba. A holttesteket a kambodzsai főváros közelében felállított haláltáborban, Choeung Ekben földelték el. Ez utóbbiba kedden vitték el az egykori vörös khmer vezetőt, aki fogva tartói szerint hangos bűnbánatot tanúsított, amikor felidézte a három évtizeddel korábbi rémségeket. Mind a börtön, mind pedig a tábor ma morbid turistalátványosság a kambodzsai fővárosban.

Douch, aki matematikatanárból vált a Pol Pot-rezsim egyik legvéresebb kezű hóhérává, a brit The Independentben február 11-én megjelent interjújában azt állította, hogy annak idején „csak parancsot teljesített, bekapta őt a gépezet és nem volt más választása”.

A nemzetközi bíróságot, amely a vörös khmerek 1975-79 között elkövetett népirtása és más súlyos bűnei felett hivatott ítélkezni, 2006 júliusában állították fel. Magát a per időpontját azóta sem tűzték ki. Douch egyike annak az öt volt vörös khmer-vezetőnek, akiket már sikerült a kambodzsai hatóságoknak őrizetbe venniük. A vörös khmerek terrorrendszerének mintegy két millióan estek áldozatul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik