Külföld

A muszlimok nem gyűlölik Amerikát

admin
admin

2008. 02. 27. 09:09

Az iszlám hit nem cseng egybe a szélsőségességgel és az Amerika-ellenességgel - állítja egy hat év alatt a világ mintegy negyven országában végezett kutatás.

„Kiderült, hogy a muzulmánok nem utálják a szabadságot és a demokráciát” – jelentette ki John Esposito, aki egyik társszerzője a tanulmány alapján íródott és a jövő hónapban megjelenő, Ki beszél az iszlám nevében? című könyvnek.

A Gallup Intézet által szervezett felmérést nem sokkal a 2001. szeptember 11-i Amerika elleni terrortámadás után indították útjára, amikor George Bush amerikai elnök egy beszédében azt fejtegette, vajon miért gyűlölik az iszlám világban az amerikaiakat, a demokráciát és a szabadságjogokat.

Csodálják a nyugati világot

Csodálják a nyugati világot

Bush beállításával ellentétben a felmérés, amelyet a muzulmán világ 1,3 milliárd lakosának 90 százalékát reprezentáló mintákon végeztek el, azt mutatja: a muszlimok többsége valójában csodálja a nyugati világot demokratikus berendezkedéséért, szabadságjogaiért és technológiai haladásáért. Nem akarják viszont, hogy valaki rájuk erőltesse a nyugati szokásokat.

„A muzulmánok maguk akarják meghatározni a sorsukat, és nem egy olyan demokráciára vágynak, amit az amerikaiak határoznak meg és erőltetnek rájuk. Nem akarnak szekuláris (világi) államot, de teokráciát (vallási vezetők diktálta rendszert) sem. Amit a többség szeretne, az egy, vallási értékeket is tiszteletben tartó demokrácia” – mondta John Esposito, a georgetowni egyetem iszlám intézetének professzora.

A kutatók állítása szerint az iszlám világ 93 százaléka mérsékelt, s csak 7 százaléka tekinthető politikai szempontból radikálisnak. A szélsőséges nézeteket vallók nem bizonyultak vallásosabbnak mérsékelt társaiknál, s nem sújtja őket jobban a szegénység vagy más emberpróbáló körülmény, például menekülttábori élet.

„A politikailag szélsőséges nézetekre jutók gyakran magasabb képzettségűek, jobb állásuk van, ráadásul derűlátóbbak a muzulmán tömegek jövőjével kapcsolatban” – magyarázta az amerikai professzor.

A kutatás során negyven afrikai, ázsiai, európai, illetve közel-keleti ország vidéki és városi iszlám vallású lakóit kérdezték ki.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Cegléd, 2011. augusztus 14.
A ceglédi Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet.
MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.