Nagyvilág

Önként jelentkeznek a német adócsalók

Több mint 90 németországi gyanúsított már beismerte, hogy adócsalást követett el - jelentette be a bochumi ügyészség.

A február 15-én kirobbant német adócsalási botrányban a
vizsgálatokat irányító ügyészség kedden tárta a nyilvánosság elé a nyomozás
eddigi eredményeit. Eszerint mintegy 150 gyanúsítottat vizsgált meg, s közülük
91 beismerő vallomást tett. Ezenkívül 72 esetben érkezett úgynevezett
önfeljelentés a hatóságokhoz. Az elmúlt 10 napban a fizetési kötelezettség alól
kibújó adóalanyoktól 27,8 millió euró utólagos befizetés folyt be az
államkasszába.

A keddi közlemény szerint a nyomozás több nagyvárosra, köztük Münchenre,
Hamburgra, Frankfurtra, Stuttgartra és Berlinre, valamint
Észak-Rajna-Vesztfália több kisebb városára terjedt ki. A vizsgálatban az
adóhatóságok mintegy 140 alkalmazottja vett részt, s eddig mintegy 150
gyanúsított lakását, illetve irodáját kutatták át. Közülük 91 gyanúsított
beismerő vallomást tett.

A német hírszerzés, a BND által korábban egy liechtensteini informátortól
megszerzett banki adatok alapján merült fel több száz tehetős német polgár
esetében az adócsalás gyanúja. Konkrétan az, hogy az elmúlt években több száz
millió eurót helyeztek el az LGT nevű liechtensteini bankban, valamint több
hercegségi alapítvány számláján, mégpedig a kötelező adófizetés
elmulasztásával. A botrány első áldozata Klaus Zumwinkel, a német posta (Deutsche
Post) elnöke volt, aki február 15-én a gyanú miatt lemondásra kényszerült. A
hatóságok rögtön ezt követően kezdték meg az országos nyomozást, ami a keddi
mérleg szerint eredményes volt.

A szóban forgó liechtensteini bank, valamint az említett alapítványok számláján
az eddigi információk szerint az adófizetés elmulasztásával mintegy 200 millió
eurót helyeztek el. A hatóságok közölték ugyanakkor, hogy az elmúlt napokban
meg nem nevezett személyek 27,8 millió eurós adót fizettek be, s az összeg
napról napra növekszik. Szakértők egyébként még legalább ekkora – utólagos –
adóbefizetéssel számolnak.

Az ügyészség közleményében neveket egyáltalán nem említett. Utalt ugyanakkor
arra, hogy az ügyben az LGT mellett egy másik liechtensteini bank is érintett.
A Süddeutsche Zeitung értesülése szerint a Vontobel bankházról van szó.

Korábban ismertté vált, hogy három német bank néhány
alkalmazottját is gyanúsítják azzal: az adócsaláshoz segítséget, illetve
tanácsokat nyújtottak ügyfeleiknek. A német hírszerzés informátorának
tevékenységéről ezúttal nem esett szó. Keddi sajtóértesülések szerint azonban
lehetséges, hogy a BND-nek nem is egy, hanem több liechtensteini informátora
volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik