Külföld

Mehet az amerikai radar Csehországba

admin
admin

2008. 02. 25. 15:14

Mirek Topolánek cseh miniszterelnök hétfőn azt mondta, hogy már e heti washingtoni tárgyalásain nyélbe lehet ütni a megállapodást az amerikai rakétavédelmi tervek Csehországra vonatkozó részéről.

Globális rakétavédelmi tervei keretében az Egyesült Államok tíz rakétaelhárító rakétát készül telepíteni Lengyelországba, s Csehországban állítaná fel a célravezetésükhöz szükséges radarrendszert. „Olyan szinten tartunk, hogy amerikai látogatásom során be tudjuk fejezni a tárgyalásokat” – mondta Topolánek hétfőn az AP amerikai hírügynökségnek adott interjújában.

A cseh kormányfő kedden kezdi meg egyesült államokbeli látogatását, George Bush elnök szerdán fogadja őt a Fehér Házban.

Prága és Washington tavaly májusban kezdett tárgyalásokat egy Csehországba telepítendő amerikai radarállomás létrehozásáról. Az elképzelést, amely éles belpolitikai vitákat váltott ki Csehországban, felmérések szerint a lakosság mintegy 70 százaléka ellenzi. A kormány hónapok óta kampányol a radarállomás mellett, eddig kevés sikerrel.

Donald Tusk lengyel kormányfő vasárnap azt mondta, támogatja az amerikai rakétavédelmi tervet, feltéve, hogy Washington cserébe segít az országnak korszerűsíteni saját védelmét, főképp légvédelmét. Varsói közlések szerint Lengyelország Patriot-3 vagy THAAD típusú rakétaelhárító rakétákat szeretne légvédelme számára, egy 20 milliárd dollár értékű, hosszú távú katonai segélyprogramot, valamint egy kétoldalú, különleges biztonsági megállapodást. Washington hajlik az egyezségre, a részletekről azonban valószínűleg még sokáig kell egyeztetni.

Oroszország határozottan ellenzi, hogy az Egyesült Államok rakétákat telepítsen határai közelébe, s válaszul egyebek közt kilátásba helyezte, hogy saját rakétáival célba veszi a Lengyelországba telepítendő amerikai rakétatámaszpontot. A moszkvai reagálás mély aggodalmat keltett a lengyelek körében, akiknek 52 százaléka a közvélemény-kutatások szerint elveti a rakétatelepítést.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.