Külföld

Medvegyev kiállt Belgrád mellett

admin
admin

2008. 02. 25. 13:11

Dmitrij Medvegyev, az orosz államfői poszt legnagyobb esélyese Belgrádba látogatott, ahol megerősítette a szerb vezetőket abban, hogy Moszkva továbbra sem hajlandó elismerni Koszovó függetlenségét.

Boris Tadics államfővel és Vojislav Kostunica miniszterelnökkel tárgyalva Medvegyev cinikusnak nevezte az Egyesült Államokat, amiért múlt szombaton elismerte Koszovó függetlenségi nyilatkozatát -írja a BBC.

Szerb miniszterek Koszovóban

Közben szerb miniszterek Koszovóba idultak, hogy megerősítsék azt az üzenetet, mely szerint Belgrád továbbra is Szerbia részének tekinti Koszovót. A delegációt Slobodan Samardicz, Koszovó szerbiai minisztere vezeti.

Egyesek azonban úgy vélik, mindaddig meg fogják tagadni tőle a belépést, míg elnézést nem kér azokért a megjegyzésekért, melyek látszólag kárpótolnak az erőszakért.

Ezalatt Dmitrij Medvedev, Vladimir Putyin orosz államfő legvalószínűbb utóda bejelentette, hogy a szerbiai orosz támogatást ideje kiterjeszteni Belgrádra. Medvegyevet elkíséri Szegej Lavrov orosz külügyminiszter is.

A feszültség fokozódik

Samardicz emlékeztetett: február 19-én koszovói szerb csapatok leégettek két határállomást, két nappal később nyugati követségeket támadtak meg Belgrádban. A miniszter az USA-t teszi felelőssé a történtekért, amiért Washingtonban a múlt szombaton elfogadták Koszovó függetlenségi nyilatkozatát.

Az Egyesült Államok a legfőbb felelős minden bajért február 17-e óta. Az erőszak forrása a nemzetközi törvények megsértése – nyilatkozta a Tanjung állami hírügynökségnek.

Koszovóban békésen telt a vasárnap, a függetlenség első hetének végén Hashim Thaqi miniszterelnök meglátogatta Ibrahim Rugova, Koszovó legutóbbi elnökének sírját. Thaqi felhasználta az alkalmat arra, hogy felszólítsa Koszovót a szerbiai kisebbség integrációjára.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.