Nagyvilág

Kizárták a „nácizó” EP-képviselőt

Az Európai Néppárt európai parlamenti frakciója a frakcióvezető javaslata nyomán kizárta soraiból David Hannan brit konzervatív képviselőt, aki a nácik hatalomgyakorlási módszereihez hasonlította Hans-Gert Pöttering EP-elnök tevékenységét.

A német kereszténydemokrata Pöttering az EP január 31-i ülésén a házszabály azon pontjára hívta fel a figyelmet, amely lehetővé teszi, hogy az ülést vezető elnök adott esetben jogosult korlátozni a parlamenti obstrukciót, vagyis azt, hogy a vita lefolytatását akadályozva „rendkívüli ügyben” ragadják magukhoz a szót. Ezzel a módszerrel előszeretettel élnek az „euroszkeptikus” képviselők, köztük Hannan.

A brit EP-képviselő ezt hallva azonnal szót kért, és azt mondta: Pöttering úgy tesz, mintha a nácik hírhedt „Ermächtigungsgesetz”-ét (felhatalmazási törvényt) akarná bevezetni. Az említett jogszabály 1933-ban lehetővé tette Adolf Hitlernek, hogy a parlament teljes mellőzésével kormányozzon.

Josef Daul, a néppárti frakció francia vezetője még aznap kijelentette, hogy Hannan szavai „minősíthetetetlenek és károsak”, ezért azt javasolja a frakciónak, hogy zárja ki soraiból a brit konzervatív EP-képviselőt. A frakció megállapította, hogy Hannan kijelentése elfogadhatatlan volt, és ártott az Európai Parlament, illetve a néppárti frakció jó hírének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik