Külföld

Mégsem jegyzik be az új magyar pártot Romániában?

admin
admin

2008. 02. 13. 15:27

Megfellebbezték a romániai Magyar Polgári Párt (MPP) bejegyzéséről szóló bírósági döntést, s emiatt veszélybe kerülhet a politikai erő részvétele a helyhatósági választásokon.

Gazda Zoltán, az MPP létrehozását kezdeményező Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) sepsiszéki szervezetének elnöke az MTI-nek szerdán elmondta: egy bejegyzéséért több mint tíz éve küzdő szervezet, a Demokratikus Szolidaritás Pártja nyújtott be fellebbezést, amely korábban is kérte, hogy érdekelt félként bekapcsolódhasson a tárgyalásba. A szervezet azt kifogásolja, hogy erre vonatkozó keresetüket a bíróság nem tárgyalta érdemben.

Az MPSZ sepsiszéki szervezetének elnöke elmondta: éppen szerdán kapták kézhez a januári, számukra kedvező bírósági döntést, s ez azt jelenti, hogy öt napon belül kiderül: az államot képviselő ügyész is megfellebbezi-e a korábbi döntést. Gazda szerint azonban már ennek az ismeretlen román pártnak a fellebbezése is arra kötelezi a legfelsőbb bíróságot, hogy újabb tárgyalást tűzzön ki, s csak ezt követően születhet meg a jogerős határozat.

Az MPP-t azért érinti kedvezőtlenül ez a fejlemény, mert noha hivatalosan nincs kitűzve a helyhatósági választások időpontja, a legtöbb román párt egyetért azzal, hogy május 25-én rendezzék meg a megmérettetést. Ez azt jelenti, hogy legkésőbb március 25-ig meg kellene születnie a bejegyzésről szóló jogerős bírósági döntésnek ahhoz, hogy az MPP részt vehessen a választási versenyben.

Erdélyi magyar politológusok szerint nem valószínű, hogy a helyhatósági választásokra közös jelölteket nevezzen meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az MPP, így éles versenyt jósoltak a két szervezet polgármester-, illetve önkormányzati képviselőjelöltjei között.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.