Nagyvilág

A britek szerint robbanás végzett Bhuttóval

Pokolgép robbanása okozta Benazir Bhutto pakisztáni ellenzéki vezető halálát, nem pedig lövedék, amint pártja állítja - erre a megállapításra jutottak a brit Scotland Yard nyomozói.

Pénteken Iszlámábádban nyilvánosságra hozott jelentésük szerint az öngyilkos merénylő pokolgépének robbanása okozott halálos fejsérülést a pakisztáni ellenzéki politikusnak. Minden jel arra vall, hogy egyetlen személy követte el a gyilkos merényletet, adott le előbb lövéseket, majd hozta működésbe a nála lévő robbanószerkezetet – állapították meg.

December 27-én Iszlámábád közelében, egy politikai nagygyűlés után követtek el gyilkos merényletet a Pakisztáni Néppárt vezetője ellen. Pervez Musarraf pakisztáni elnök kérte a brit bűnügyi szakemberek segítségét, hogy pártatlan külső szakértők véleményére hivatkozva pontot tehessen a nagy szenvedélyeket felkavaró ügy végére, amelyben sokan a pakisztáni kormányt, illetve magát az elnököt is meggyanúsították a merénylet megszervezésével.

Korábban számos eltérő verzió vált ismeretessé a pakisztáni ellenzéki politikus halálának közvetlen okáról. A brit szakemberek megállapításai a pakisztáni kormány által adott hivatalos magyarázatot látszanak alátámasztani, még ha apró mozzanatokban eltérnek is tőle.

“Az egyetlen elfogadható magyarázat a halálos fejsérülésre, hogy az a pokolgép robbanása következtében keletkezett” – írta a jelentésben Nathaniel Cary brit patológus, bűnügyi szakértő. Magyarázata szerint a politikus asszony feje hozzácsapódhatott a robbanás okozta léglökés következtében a gépjármű napfénytetejének valamely részéhez.

A Pakisztáni Néppárt szóvivője közölte pénteken, hogy a PPP kitart saját verziója mellett, nem ért egyet a brit nyomozók megállapításaival.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik