Nagyvilág

Kihallgatták Malina Hedvig feljelentőjét

Peter Krocek azt állítja, valójában nem Malina Hedviggel volt baja, de „irritálta őt”, hogy a hazáját és hatóságait gyalázták. Felháborodása csak fokozódott, amióta látja, „hogy Malina kisasszony a megbánás és az önreflexió leghalványabb jeleit sem mutatja”.

A hazája jó hírnevének védelme címén fellépő Korcek feljelentése nyomán indult Malina Hedvig ellen ügyészségi vizsgálat, s készült el a vádindítvány, amely szerint Malina Hedvig nem mond igazat amikor azt állítja, hogy megverték. 2006 nyarán ugyanis a lányt saját elmondása szerint két ismeretlen bőrfejű azért verte meg a nyitrai utcán, mert magyarul beszélt.

Korcek szerint a lány hazudik, hiszen annak idején Robert Kalinák belügyminiszter ország-világ nyilvánossága előtt bizonyította, hogy Malina Hedvig állításai nem helytállóak.

Korcek „rendkívül ingerlőnek” találja a lány magatartását. „Az állami szervek elleni támadásba lendült, s amikor azt mondta, hogy a szlovák titkosszolgálat (SIS) áll az ügye hátterében”, Korceknek ettől lett az a benyomása, hogy Malina kisasszony hamis vallomást tett, ráadásul „azóta a megbánás, az önkritika egyetlen jelét sem adta”.

Peter Korcek, a feljelentő, aki jelenleg saját közlése szerint cipő-nagykereskedést működtet, korábban – még Vladimir Meciar kormánya idején – az Ivan Lexa vezette szlovák titkosszolgálat (SIS) állományához tartozott, de egy halált okozó közúti baleset miatt elbocsátották. Később egy függetlenné lett szlovák parlamenti képviselő, Peter Gabura „szárnysegédje” volt.

Malina Hedvig ellen két lakossági feljelentés érkezett: Korceké és egy azóta öngyilkosságot elkövetett vágsellyei férfié.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik