Külföld

Kiemelkedően magas a részvétel a szerbiai választáson

admin
admin

2008. 02. 03. 20:27

Meglepően magas a részvétel a szerbiai elnökválasztás vasárnapi második fordulójában: 18 óráig a szavazásra jogosultak 57,8 százaléka adta le a voksát, míg a két héttel korábbi első fordulóban ugyanaddig 53,45 százalék.

A szavazóhelyiségek este nyolcig tartanak nyitva, s ha az egész napi tendencia – minden mérési időpontban több volt a szavazó, mint január 20-án – tovább tart, akkor 65 százalék körüli részvételre lehet számítani.

A két jelölt, Borisz Tadics jelenlegi államelnök, és Tomiszlav Nikolics radikális vezér között igen kiélezett a küzdelem.

A választás első fordulójában, amikor a jogosultak több mint 61 százaléka ment el szavazni, Nikolics csaknem 200 ezer szavazattal kapott többet, mint Tadics, és ezzel megdőlt az a szakértői vélekedés, hogy a magas részvétel a demokrata erők vezetőjének tartott jelenlegi elnöknek kedvez.

Az első hivatalos részeredményeket a központi választási bizottság 22 óra után teszi közzé, s akkorra várhatók az első igazán megbízható – már a végeredményre vonatkozó – szakértői becslések is.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.