Külföld

A volt szekusok beintettek Romániában

admin
admin

2008. 02. 01. 12:49

A román alkotmánybíróság lényegében megszüntette azt a több mint egy évtizede működő testületet, amely a kommunista titkosrendőrség iratait dolgozta fel. Mindezt éppen akkor, amikor a bírók és ügyészek személyi anyagait kezdték el feldolgozni.

A román alkotmánybíróság (CCR) csütörtökön hatályon kívül helyezte a CNSAS (Szekuritate Archívumainak Tanulmányozásának Nemzeti Tanácsa) működési alapjául szolgáló törvényt, s ezzel együtt az összes olyan határozatot, amelyet a testület az elmúlt évek során hozott. A dolog érdekessége – mint ahogy arra a Ziua című román lap „A láthatatlan szekuritátésok” című írásában kitért –, hogy a testület éppen a jogalkalmazók (bírók, ügyészek) személyi ügyiratait kezdte tanulmányozni.

A CNSAS „megmentése vagy eltemetése most kizárólag a parlamenten áll, amelynek 45 nap áll rendelkezésére, hogy az Alkotmánybíróság által kifogásolt jogszabályi rendelkezéseket megváltoztassa. Ha ez nem így történik – kommentálja a Ziua – akkor a CNSAS képtelen lesz ellenőrizni a helyhatósági választások jelöltjeit, de azokat sem, akik a parlamenti választásokon jelöltetik magukat.”

A CNSAS tagjai elkeseredettséggel vették tudomásul az Alkotmánybíróság döntését, s állítják, hogy a döntés politikai nyomás alatt született a közelgő választási kampány miatt. Mi több, azt vetik az alkotmánybíróság szemére, hogy ellentmond egyik korábbi határozatának, amely szerint a CNSAS döntései nem bírnak jogi erővel.

Eredménytelen munka?

A Ceasuesecu rendszer rettegett belső biztonsági szolgálatának, politikai rendőrségének, a Szekuritaténak anyagait vizsgáló bizottság nyolc éve elveszett a dossziék labirintusában, (a több folyómétert kitevő szekutitátés anyagoknak csupán egy részét bocsátották a testület rendelkezésére az utód titkosszolgálatok, ezeken is jórészt hiányosan – a szerk.), s tagjai nem voltak képesek tisztára mosni azoknak az arcát, akikből a kommunizmus időszaka alatt csúfot űztek – állítja az Adevarul című lap.

A legutóbbi időszakban, amely során (az RMDSZ-es) Csendes László vezette a testületet, az a vélekedés alakult ki, hogy különleges terepévé vált a politikai harcoknak. Ehhez az is hozzájárult, hogy a CNSAS tagjait egyrészt a pártok, másrészt az elnök és a kormány javasolták kinevezésre.

Illegális tevékenység

A Gandul című napilap „Kommunista Románia szekusok nélkül” címmel azt emeli ki, hogy az alkotmánybíróság határozata értelmében a CNSAS „az elmúlt nyolc évben illegalitásban működött.” A kérdés ezután csak az – jegyzi meg a napilap –, hogy „a testület 2000-t követő határozatai semmisek vagy sem. Szakértők szerint amennyiben a határozatok ellentmondnak az alkotmánynak, az olyan, mintha a CNSAS minta nem is létezett volna.”

A CNSAS tagjai szerint „az általuk hozott határozatok érvényesek addig, amíg a testület által a politikai rendőrség egykori tagjainak nyilvánított személyek úgy döntenek, hogy bíróságon támadják meg az ügyükben hozott határozatot”.

A Gandul kiemeli: Claudiu Secasu CNSAS tag szerint az elmúlt években már hét kísérlet volt arra, hogy a testületet és tevékenységét alkotmányellenesek nyilvánítsák. Ezek többnyite volt szekus tisztek panaszai voltak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Pregnant woman sitting in childbearing center
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.