Külföld

Saját párttársa is bírálja Merkelt

admin
admin

2008. 01. 30. 13:41

A Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) hesseni választási kudarcáért saját pártján belül is bírálják Angela Merkel kancellárt.

A párt úgynevezett gazdasági szárnyának vezető képviselője, Josef Schlarmann szerint felelősség terheli Merkelt a kereszténydemokraták súlyos szavazatvesztéséért elsősorban Hessenben, de Alsó-Szászországban is. Schlarmann szerint a kancellár vezette, konzervatívokból és szociáldemokratákból álló nagykoalíciós kormány olyan baloldali fordulatot hajtott végre, amelyet a párt hagyományos választói már nem tudnak elfogadni.

Schlarmann televíziós nyilatkozatában túlzottnak és tévesnek nevezte a párt “baloldali irányvonalát”. Hangsúlyozta, hogy a CDU gazdasági szárnya az eddigi reformok határozott folytatása mellett áll ki, mert csakis ez biztosíthatja a tartós gazdasági fellendülést.

A CDU-n belül ez volt az első hivatalos bírálat, amelyet Merkellel szemben megfogalmaztak a múlt vasárnapi parlamenti választások óta. A gazdaság vezető képviselői már korábban felszólították a kancellárt a reformok folytatására, s elítélték a koalíciós partner szociáldemokraták azon törekvéseit, amelyek azok lefékezését, illetve nagyobb szociális tartalommal történő megtöltését célozták. Merkelt óvta intették attól, hogy feláldozza a reformokat a nagykoalíciós együttműködés oltárán.

A kormányfő egyelőre nem reagált a bírálatokra. Egy korábbi nyilatkozatában azonban azt hangoztatta: a konzervatívok hesseni kudarca ellenére sem látja szükségességét annak, hogy a CDU politikájában módosítást hajtsanak végre.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.