Nagyvilág

Szerbia köszönetet mondott Moszkvának

Nikolics megköszönte Moszkvának, hogy támogatják Szerbiát Koszovó ügyében. A radikális szerb elnökjelölt szerint a két ország a jelenlegi világrend megőrzéséért küzd.

Koszovóról, a szerb-orosz együttműködésről, elsősorban a gázipari kooperációról tárgyalt szerdán Moszkvában Tomislav Nikolics szerb ultranacionalista ellenzéki politikus, a szerbiai elnökválasztás első fordulójának győztese Dmitrij Medvegyev első miniszterelnök-helyettessel.

Közös gázvezetéket ünnepeltek

Az orosz politikus hangoztatta, hogy vendége az orosz-szerb baráti kapcsolatok meggyőződéses híve. Hozzátette, hogy a két ország kapcsolataiban az utóbbi időben számos kedvező esemény történt, így a gazdasági, ezen belül is a gázipari kooperáció területén.

Január 25-én írták alá Moszkvában azt az orosz-szerb megállapodást, amelynek révén Szerbia kulcsfontosságú partner lett abban, hogy az orosz gáz eljusson Dél-Európába. Az eseményen jelen volt Boris Tadics szerb elnök is, aki Nikolic ellenfele lesz a szerbiai államfőválasztás vasárnapi második fordulójában.

Nikolic köszönetet mondott Moszkvának

Medvegyev jelezte, hogy a megbeszélések napirendjén szerepel a dél-szerbiai tartomány, Koszovó kérdése is. Nikolic válaszában kifejtette: azért érkezett Moszkvába, hogy köszönetet mondjon azért a támogatásért, amelyben Oroszország részesíti Szerbiát a Koszovó megtartásáért, az ENSZ-alapokmányban rögzített elvek, a jelenlegi világrend megőrzéséért vívott küzdelmében. Kiemelte, hogy az említett elvek alapján megengedhetetlen a határok átszabása.

A találkozón Nikolics bemutatta küldöttségének tagjait, így a néhai Slobodan Milosevics bátyját, Borislav Milosevics egykori moszkvai nagykövetet, akit az orosz-szerb kapcsolatok jelképének nevezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik