Külföld

Bush gazdaságösztönző csomaggal búcsúzna

admin
admin

2008. 01. 29. 11:41

George W. Bush amerikai elnök utolsó, hetedik évértékelő beszéde szerint az amerikai gazdaság biztos lábakon áll, és Irakban előrelépés történt a biztonság terén. Ezt követően a Demokrata Párt arra kérte az államfőt, működjön együtt a kongresszussal Amerika nemzetközi tekintélyének helyreállításában.

„Gazdaságunk a bizonytalanság korszakát éli át, hosszú távon az amerikaiak bizonyosak lehetnek a gazdaság növekedésében” – mondta a kongresszus két házának összevont ülésén az unió helyzetéről szóló szokásos év eleji elnöki beszédben, amelyet a BBC is idéz.

Bush közölte, hogy az iraki csapaterősítés kétségkívül működik, és az al-Kaida vereséget fog szenvedni. Amerika komoly csapásokat mért Irakban ellenségeire, de még nem győzték le őket, kemény harcok várhatók. Megjegyezte, egyelőre nincs jele annak, mikor kerülhetne sor jelentősebb csapatkivonásra. Ez az iraki parancsnokok javaslatára történhet meg – szögezte le. Szorgalmazta, hogy a kongresszus szavazza meg az iraki és afganisztáni műveletek finanszírozását.

Gazdaságösztönző csomagot hagyna örökül

Bush elnökségének nyolcadik évében az amerikaiakat több gond is emészti. Aggódnak a recesszió, a magas üzemanyagárak, a nagy költségvetési hiány, az iraki és afganisztáni háború, továbbá az Iránnal való összeütközés és a globális terrorizmus miatt – emlékeztet a beszéd kapcsán a The New York Times. Amikor Bush 2001-ben átvette az elnöki hivatalt, még nem volt büdzséhiány, az amerikai katonák nem háborúztak, és Bush népszerűsége meghaladta a 60 százalékot. Most viszont a legalacsonyabb, 30 százalék körüli.

Bush elnök a hírtelevíziókban egyenesben közvetített beszédében sürgette a törvényhozást, hogy minél előbb fogadja el a 150 milliárd dolláros gazdaságösztönző csomagot. A szenátust figyelmeztette, hogy ne növelje meg a csomag kereteit. A kétpárti együttműködés fontosságát hangsúlyozta. A republikánus szárny nagy tapssal jutalmazta azt a kijelentését, hogy minden adóemelési javaslatot megvétóz.

Felszólította Iránt, támogatta Izraelt

Az Unió helyzetéről szóló beszédben – mint azt a Washington Post is kiemelte – Bush figyelmeztette Iránt: az Egyesült Államok szembeszáll azokkal, akik fenyegetik az amerikai erőket, megvédi szövetségeseit és érdekeit a Perzsa-öbölben. Felszólította Teheránt: függessze fel az urándúsítást, hajtson végre politikai reformokat és hagyjon fel a terrorizmus külföldi támogatásával. Leszögezte, hogy Washington együttműködik a nemzetközi közösséggel annak érdekében, hogy megakadályozzák Iránt atomfegyver előállításában.

Bush támogatásáról biztosította a béketárgyalásokat folytató Izraelt és a palesztinokat. Arra kérte a kongresszust, hogy tegye állandóvá azt a törvényt, amely engedélyezi a hírszerző ügynökségeknek a hazai lehallgatásokat a terrortámadások megelőzése érdekében.

Csökkentené az olajfüggőséget

Az elnök arról is beszélt, hogy csökkenteni kell az Egyesült Államok olajfüggőségét. Úgy fogalmazott, Amerika biztonsága, jóléte és környezete is ezt követeli meg. Egy nemzetközi „tiszta technológiai alapítvány” létrehozását kezdeményezte, amihez Amerika a következő 3 évben 2 milliárd dollárral kíván hozzájárulni.

Az alapítvány célja a tiszta energiatechnológiák előmozdítása és a klímaváltozás elleni küzdelem. Azt mondta, az Egyesült Államok együttműködik a vezető gazdaságokkal és az ENSZ-szel egy olyan egyezmény elérésében, amely megállíthatja, majd megfordíthatja az üvegházhatást okozó gázok növekedését. Ez az egyezmény azonban csak akkor lehet hatékony, ha minden nagy gazdaságra vonatkozik – tette hozzá.

Kormányának a Katrina hurrikán utáni késlekedésével kapcsolatos bírálatok enyhítésére bejelentette: idén áprilisban a hurrikán sújtotta New Orleans ad otthont az észak-amerikai csúcstalálkozónak, amelyen az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó vezetői vesznek részt. Megerősítette elkötelezettségét, hogy segít a katasztrófa sújtotta térségben a rászorulóknak újjáépíteni házaikat.

Bush sok ellenséget gyűjtött Amerikának

Az ellenzéki demokraták hivatalos válaszát ismertető Kathleen Sebelius kansasi kormányzó arról beszélt, hogy a Fehér Ház jelenlegi külpolitikája nyomán megfogyatkoztak Amerika szövetségesei és megszaporodtak ellenségei. A hazai kihívásoknak nem lehetett megfelelni, mert az erőforrásokat másra fordították – tette hozzá az MTI információi szerint.

Sebelius azt mondta: „ha több republikánus áll mellénk idén, akkor nem kell megvárni a következő elnököt ahhoz, hogy Amerika helyreállíthassa nemzetközi szerepét, és a jelenleginél hatékonyabb terrorellenes háborút folytathasson”. Több demokrata politikus azonban nem használt ilyen békülékeny hangnemet. Sokan nem az együttműködésre, hanem arra helyezték a hangsúlyt, hogy Bush 357 nap múlva végre távozik a Fehér Házból. Hillary Clinton demokrata elnökjelölt-aspiráns azt mondta: piros betűs nap a mai, mert Bush utolsó alkalommal tartott beszédet az Unió helyzetéről, jövőre ez már demokrata elnök feladata lesz.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

A Piramis gameshow díszlete

Hemzseg a hibáktól A Piramis

Debrecen, 2015. július 30.
Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Garancsi István, a Videoton FC tulajdonosa a lelátón a labdarúgó Európa Liga-selejtezőjének harmadik fordulójában játszott Debreceni VSC - Rosenborg mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2015. július 30-án.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.