Nagyvilág

Rendőrtanulók lőhettek a Hedvig-bábura

Saját diákjait is felismerte a YouTube portálra feltett videókon látható fiatalok között egy szlovák rendőr szakközépiskola igazgatója. Igaz, csak a lőgyakorlatos videókon, nem azokon, amelyeken a Hedvig-bábura tüzelnek. Ami a Hedvig-bábus lövészetet illeti, az igazgató nem erősítette meg, de nem is zárta ki annak lehetőségét, hogy az iskola volt vagy jelenlegi diákjai szerepelnek rajta – írja mai számában az Új Szó felvidéki magyar lap.

„Tegnap elemeztük a kollégáimmal azokat a videókat, amelyek az iskolánk megnevezésével kerültek fel az internetre, és elmondhatom, hogy azok kivételével, amelyeken a Hedvignek nevezett bábura lőnek, valóban mind a mi gyakorlópályánkon készültek. Az instruktor néhány diákot fel is ismert. Tavaly tavasszal végeztek, utána kell néznünk, hol szolgálnak most, és értesíteni fogjuk a feletteseiket. Megszegték az iskola rendtartását, mert a lőgyakorlatokon szigorúan tilos felvételeket készíteni, azok terjesztéséről már nem is beszélve” – mondta az Új Szónak a bazini szakközépiskola igazgatója, aki tegnap megtiltotta, hogy diákjaik mobiltelefont vigyenek be az iskolába és a gyakorlatokra. A videók szerzői és szereplői még akkor is büntetésre számíthatnak, ha azóta már szolgálatban lévő rendőrök.

Rendőrségi szakértők időközben kiderítették, hogy a botrányos felvételek – amelyeken a lőgyakorlat során a rendőrség feliratú trikókat viselő fiatalok Hedvignek nevezik a bábut, amelyre célozniuk kell – az érsekújvári járásbeli Szímőn készültek. Lövöldözés közben többször kiabálták: Hedvigre, Hedvig van ott, nyírd ki!

Bób János, a falu polgármestere a lapnak elmondta, hogy a szímői lőteret évek óta a helyi vadásztársaság bérli az önkormányzattól. A lőtér, ahol azok a bizonyos videofelvételek készültek, a Vág menti település határában található, a Szímőről Kamocsára vezető út mellett, a vadászház közvetlen szomszédságában. „A terület nem zárt, a tavaly őszi felvételeket bárki készíthette, hiszen ezt a területet nagyon sokan ismerik. Minden évben megrendezzük a tavaszi agyaggalamblövő versenyt, amelyen száznál is többen vesznek részt a Nyitrai és a Dunaszerdahelyi járásokból is” – tájékoztatta lapunkat Illés József, a szímői vadásztársaság elnöke. A felvételeket saját bevallása szerint többször is megnézte, de egyetlen fiatalembert sem ismert fel. „Nem hinném, hogy rendőri akcióról volt szó, de azt sem zárom ki, hogy a csoportban nem volt egyetlenegy rendőr sem” – tette hozzá Illés József.

A szímőiek elmondása szerint kizárt, hogy helyi fiatalok szórakoztak volna ilyen módon. A felvételen jól hallható, ahogy az egyik lövöldöző szlovákból hirtelen cseh nyelvre vált, ez nem jellemző a többségében magyarok lakta falu fiataljaira.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik