Külföld

Elszámolta magát az RMDSZ

admin
admin

2008. 01. 22. 16:25

Két szék közt a pad alá került az Európa Tanácsban bizottsági elnöki tisztségre pályázó Frunda György RMDSZ-szenátor, miután nem őt, hanem egy német szocialista képviselőt választottak a tisztségre. Frunda korábban éppen azért mondott le az EP-választásokon szerzett brüsszeli mandátumáról, mert felkérték, hogy töltse be strasbourgi bizottság elnöki tisztét.

Nem sikerült megszereznie Frunda György szenátornak az Európa Tanács parlamenti közgyûlésében a jogi bizottság elnöki tisztségét. A frakciók közötti egyezség nyomán ugyanis a bizottság élére tegnap egy német szocialista képviselõt választottak – írja a Krónika című erdélyi napilap.

Lemondott az EP-mandátumról

A választás azáltal került az erdélyi magyar közösség érdeklődési körébe, hogy december elején Frunda György lemondott az európai parlamenti (EP) választásokon szerzett brüsszeli mandátumról. Döntését azzal magyarázta, hogy felkérték, töltse be a strasbourgi bizottság elnöki székét.

A tisztség megszerzését az RMDSZ ügyvezetõ elnöke kész tényként közölte. „Így nem két, hanem három politikusunk tölthet be tisztséget nemzetközi téren” – jelentette ki Kelemen Hunor. A Krónika című lap beszámolója felhívta a figyelmet, hogy a bizottsági elnöki szék megszerzése csak a remények sorában szerepel, és ez a remény a tegnapi szavazáson végképp elszállt.

„Nem vagyok csalódott – nyilatkozta a Krónikának Frunda György, hozzátéve, hogy racionális döntés volt, hogy nem vette át az EP-mandátumot. Az Európai Parlament elsősorban gazdasági kérdésekben hoz döntéseket. Az emberi jogok és a kisebbségi jogok tekintetében továbbra is az Európa Tanács és az Európai Emberjogi Bíróság játssza a legfontosabb szerepet.”

Elszámolták magukat

Frunda elmondta, az előzetes számítás amiatt vesztette érvényét, hogy az Európa Tanács parlamenti közgyűlésében felborult a pártok közötti algoritmus. A házelnöki tisztség ugyanis a konzervatív frakciót illette volna meg, a többi frakció azonban nem tartotta elfogadhatónak, hogy a konzervatívok jelöltje, az orosz Mihail Margyelov kerüljön a házelnöki székbe.

Oroszország ugyanis nem fogadta el az Európa Tanács néhány alapdokumentumát, nem törölte el például a halálbüntetést. Ha a konzervatívok kapták volna az elnöki tisztséget, a néppártnak járt volna a jogi bizottság elnöksége – mondta.

Így azonban a házelnöki tisztséget a szocialista frakció kapta, a többi tisztséget pedig újra kellett osztani a frakciók között – magyarázta Frunda. A szenátor egyébként megőrizte a néppárti képviselőcsoport első alelnöki tisztségét, és megkapta a monitoring bizottság alelnöki tisztségét is.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Simicska tévéje is döntött

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.