Nagyvilág

Antall Józsefre emlékezett az EP

Antall József néhai miniszterelnökre emlékeztek kedden az Európai Parlamentben, a magyar néppárti delegáció (Fidesz-KDNP-MDF) szervezésében abból az alkalomból, hogy az EP vezetésének múlt heti döntése értelmében a volt magyar kormányfőről nevezik el a parlament új brüsszeli épületének egyik szárnyát.

A rendszerváltás utáni első szabad választás nyomán alakult magyar kormány vezetőjének tevékenységét, személyiségét és európaiságát Szájer József (Fidesz-MPSZ), a néppárti képviselőcsoport vezetője, Surján László (KDNP), az Antall-kormány egykori minisztere és a pártját az EP-ben jelenleg képviselő Olajos Péter (MDF) méltatták a róla elnevezendő szárnyban tartott megemlékezésen.

Szájer József hangoztatta: az Európai Parlament is elismerte a kelet- és közép-európai rendszerváltás és demokratikus mozgalmak jelentőségét azzal, hogy a térség egy kiemelkedő politikusának nevét választotta új épületéhez. A fideszes politikus Európa újraegyesítésének emblematikus alakjaként méltatta a 14 éve elhunyt Antallt, és emlékeztetett arra, hogy az egykori kormányfő a rendszerváltáskori térség legkiemelkedőbb egyéniségei közé tartozott. Antall politikai örökségére minden európai büszke lehet – hangoztatta.

Szót kért a megemlékezésen a főként az erdélyi magyarság akaratából európai parlamenti képviselővé vált Tőkés László református püspök is. Ő egyebek között elmondta, hogy a szomszédos országokban élő magyarság is kiemelten hálás Antall Józsefnek, mert ő tette le az alapjait annak a politikának, amely felelősséggel viseltetett a határon túl élő magyarok iránt is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik