Külföld

Tadic mellé állhatnak a szerbiai magyarok

admin
admin

2008. 01. 20. 15:20

A három délvidéki magyar párt alkotta Magyar Koalíció felajánlja programját a vasárnap kezdődött szerbiai elnökválasztás második fordulójába bekerülő demokratikus jelöltnek - jelentette ki Pásztor István, a magyar pártszövetség elnökjelöltje, miután Szabadkán leadta voksát.

Ha Boris Tadic nyilatkozatot tesz a Szerbia EU-csatlakozását, a koszovói kérdés békés megoldását és a szerbiai magyarok helyzetének, életkörülményeinek javítását tartalmazó program mellett, akkor a három délvidéki magyar párt támogatni fogja, ellenkező esetben viszont nem – mondta a politikus, aki maga több mint 80 ezer szavazatra számít. Ez 50 százalékos választási részvétel mellett 2,3-2,5 százalékot jelent.

A reggel hétkor kezdődött szavazáson 12 óráig a választásra jogosultak 21 százaléka vett részt, ami a múlt évi parlamenti választás és a 2004-es előző elnökválasztás azonos adatával összehasonlítva kiugróan nagy eredmény – jelentette a Központ a Szabad Választásokért és a Demokráciáért (CeSID) nevű, nagy tekintélyű nem kormányzati szervezet, amely több választásra visszamenően igen pontos előzetes adatokat közölt.

A bejelentését megelőző utolsó – 11 órára vonatkozó – adatok szerint a Vajdaságban volt a legnagyobb a szavazókedv, majd Szerbia Belgrádtól délre eső területe, a főváros, és végül Koszovó – a szerbek lakta települések – következett. A választáson – a Szerbiában és külföldön élőket is beleszámítva – 6 .763.138 ember vehet részt.

Ahhoz, hogy a kilenc jelölt közül valaki az első fordulóban győzzön, meg kell szereznie a szavazatok abszolút többségét, amire az előzetes felmérések szerint senkinek sincs esélye. A február 3-i második fordulóba az első két helyezett jut tovább; nagy valószínűséggel Boris Tadic jelenlegi államfő és Tomislav Nikolic, a szerb radikálisok alvezére (főnöke, Vojislav Seselj éppen a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt igyekszik védeni magát).

Már a 2004-es elnökválasztáson is e két politikus között dőlt el a küzdelem, de míg akkor mindenki biztosra vette Tadic második körös győzelmét, addig ma sokkal kiélezettebbnek tűnik a harc. Mindenesetre a szerbiai fogadóirodákban Tomislav Nikolic az abszolút favorit. A bukmékerek az ő vasárnapi győzelméért ígérik a legkisebb összeget, s a február 3-ai második fordulóban is esélyesebbnek tartják Boris Tadicnál.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.