Nagyvilág

A romániai nevelőintézetből is megszökött a késelő fiú

A csíkszeredai nevelőintézet falain kívül, egy fociedzés megkezdésére várva szökött meg a Budapesten késelő és hazaszállított kisfiú, miután megütötte egyik társát. A gyerek már csütörtök délután megszökött, de erről csak pénteken délelőtt szivárogtak ki értesülések.

Elekes Zoltán, a Hargita megyei Szociális és Gyermekvédelmi Hatóság vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: a gyereket az előző nap délutánján az egyik nevelő fociedzésre vitte. Amíg az edzés megkezdésére vártak, a fiú belekötött egyik társába, megütötte, majd az emiatt keletkezett kisebb zűrzavart kihasználva elfutott a helyszínről.


Nem találják


“Azonnal jelentettük a rendőrségnek a történteket – mondta Elekes -, mi magunk pedig felkerestük a vasútállomást és a város romatelepeit”. Kaptak olyan jelzést is, hogy a kisfiút a helyi vasútállomáson látta valaki, amint Gyergyóba tartó vonatok iránt érdeklődött. Gyergyószentmiklóson a romatelepen felkeresték a fiú szüleit, akik semmit sem tudtak gyerekük hollétéről.


Hozzáfűzte, hogy az intézmény munkatársai sűrű programot szerveztek számára, megpróbálták lefoglalni. Sétáltak vele a városban, meglátogatták a gyermekvédelmi igazgatóságot, ahol a munkatársakkal, az intézmény vezetőivel is elbeszélgetett. Ekkor jelezte, hogy szeret focizni. Ezért gondolták, hogy a nevelőintézmény fociedzésre járó többi gyerekkel együtt őt is bevonják a sportfoglalkozásba. A fiú ezt használta ki a szökésre.


A média főszereplője


A bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) pénteki számában arról írt, hogy a tizenkét esztendős gyereket a nevelők nem engedték a nyilvánosság elé, hiába próbált közelébe kerülni a média. Az intézményt azonban már szerdán több magyarországi bulvárlap megkereste azzal, hogy beszélni szeretnének a gyerekkel. A zsarolástól sem riadtak vissza – mondta Elekes Zoltán, aki szerint főleg azzal fenyegetőztek, hogy majd elmarasztaló cikkeket közölnek a magyar sajtóban a romániai gyermekvédelemről.


Az erdélyi Krónika arról számolt be, hogy hazavárja fiát Gyergyószentmiklóson élő apja. A középkorú férfinak tíz gyereke van. A riportból megtudni: két takaros ház között elhelyezkedő telken, egy kisebb putriban él a népes család. A hozzávetőleg hat négyzetméteres, egyetlen szobából álló lakásban két ágy és egy jéghideg kályha áll. A család szociális segélyből, kukázásból és kéregetésből él.


A 12 éves gyerek múlt csütörtökön szúrt combon egy 15 éves fiút a Blaha Lujza téri villamosmegállóban, hogy megszerezze annak MP3-lejátszóját. A román állampolgárságú fiút szerdán szállították vissza Romániába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik