Nagyvilág

Nemkívánatosak a neonácik Pilsenben

Betiltották a szombatra tervezett neonáci tüntetést a nyugat-csehországi Pilsenben. „Nagyon veszélyes helyzet alakult ki. Nem láttunk más kiutat, mint betiltani a korábban engedélyezett menetet" – közölte Pavel Rödl polgármester.

„A szólásszabadságért” jelszóval szerveződő menetet magánszemélyek kezdeményezték azzal az indoklással, hogy így akarnak tiltakozni az ellen, hogy a rendőrség novemberben megakadályozta a neonácik menetelését az egykori prágai Zsidóvárosban. Civilszervezetek ellenakciókat jelentettek be, s az a veszély fenyegetett, hogy összecsapásokra kerül sor.

A pilseni menetet a helyi hivatalok eredetileg engedélyezték, ami kiváltotta a csehországi civilszervezetek, a zsidó hitközségek és a különféle pártállású politikusok éles bírálatát. A bejelentett menet dátuma, január 18-a, ugyanis szomorú emlékű évfordulót jelez: 1942-ben ezen a napon indították útnak Pilsenből az első vasúti szerelvényt, amely a helyi zsidókat szállította a terezíni koncentrációs táborba. Az akcióra a németországi szélsőséges szervezetek is készültek, s a menetet weboldalukon népszerűsítették.

A német rendőrség szerda este közölte: mindent megtesz annak érdekében, hogy a német neonácik ne vehessenek részt a pilseni rendezvényen. Ugyanakkor az antifasiszta és a civilszervezetek ellenakciókat jelentettek be, s a rendőrség attól tartott, hogy szombaton a nyugat-csehországi városban akár több ezer ember is összegyűlhet, utcai összecsapásokra kerülhet sor a két fél között.

Prágában tavaly november 10-én, a hírhedt németországi zsidóellenes pogrom, a „kristályéjszaka” évfordulóján utcai zavargásokra került sor, mivel a rendőrség megakadályozta, hogy a neonácik az egykori zsidónegyedbe vonuljanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik