Nagyvilág

Tabajdi-Tőkés csörte

Méltatlan, ami Tőkés Lászlóval megválasztása után történik az Európai Parlamentben - állapította meg Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti delegációjának vezetője, szerdai közleményében. Tőkés szerint Tabajdi valótlanságokat állít.

“Az Európai Néppárt immár egy hónapja hezitál azon, hogy tagjai közé fogadja-e az erdélyi református egyházi vezetőt, de január 9-én ismét elhalasztották a döntést” – írta a szocialista politikus.


Válasznyilatkozatában Tőkés László úgy fogalmazott, hogy Tabajdi Csaba valótlanságot állít, és arra kérte a szocialista EP-képviselőt, hogy ha már segíteni nem tud, akkor legalább ne ártson neki “és az általa képviselt határon túli magyarok ügyének”.

Tabajdi a nyilatkozatában emlékeztetett arra, hogy a független jelöltként induló, de az RMDSZ-el szemben a Fidesz nyílt támogatását élvező Tőkést a Fidesz azzal kecsegtette: befolyásukat latba vetik az Európai Néppártnál, “és a jobboldali frakció tárt karokkal várja majd őt”.


Tabajdi megjegyezte, hogy Tőkés László hatékony uniós érdekérvényesítést ígért erdélyi választóinak az Európai Néppárt frakciójának keretein belül. “Erre pedig egyre kevesebb az esély, mert úgy tűnik, Traian Basescu becsapta őt, a Fidesz pedig cserbenhagyta” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik