Nagyvilág

Időt kaptak Mladic üldözői

A még körözött négy vádlott kézre kerítését nevezte legfőbb prioritásának szerdán a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék új főügyésze, ugyanakkor azt is megerősítette, hogy Hágában egyelőre nem készül új jelentés arról, milyen Belgrád együttműködése az ENSZ-testülettel.

Serge Brammertz szerdai hágai közleményében értésre adta, hogy Radovan Karadzic, Ratko Mladic, Goran Hadzic és Stojan Zupjlanin őrizetbe vételéhez kulcsfontosságú a volt jugoszláv államok együttműködése a törvényszékkel, és a nemzetközi közösség többi tagjának segítségére is szükség van. Jelezte, hogy ez ügyben tárgyalásokat folytat majd a helyi hatóságokkal is.

Tovább tart a hajsza

Brammertz hangoztatta, hogy a törvényszék mindenképpen szeretné befejezni munkáját, és köszönetet mondott azért, hogy az ENSZ tagországai már a jövő évi költségvetést is jóváhagyták. A testület mandátuma elvileg az évtized végén lejár, de illetékesei már korábban jelezték, hogy a munkát mindenképpen be kívánják fejezni.

Jelenleg 26 vádlott pere folyik a törvényszéken, kilenc fellebbezési eljárást indítottak el, 11-en pedig még a per megkezdésére várnak. Rajtuk kívül már csak a négy említett vádlott – köztük a volt boszniai politikai vezető Karadzic és az egykori katonai parancsnok Mladic – szerepel a listán. A törvényszék tartozik a délszláv háborúk áldozatainak azzal, hogy igazságot szolgáltat a bűnösöknek – emelte ki a főügyész.

Nem készül beszámoló

Brammertz szerdán Dimitrij Rupel szlovén külügyminiszterrel is tárgyalt, és megerősítette, hogy hacsak új fejleményekről nem értesül, nem készít újabb beszámolót arról, milyen Belgrád együttműködése a törvényszékkel. Utóbbi kifogástalanságát egyes európai uniós tagországok feltételül szabják ahhoz, hogy az EU továbblépjen az integráció útján Szerbiával, és ahhoz kötik például a társulási szerződés aláírását.

Az EU-elnök Szlovénia azt szeretné, ha az aláírásra még ebben a hónapban, az EU-tagországok külügyminisztereinek brüsszeli találkozóján sor kerülhetne, de az együttműködés hiányosságai – elsősorban a Szerbiában sejtett Mladic kézre kerítésének késlekedése – ezt a tervet meghiúsíthatja.

A főügyész a héten még Brüsszelben is tárgyalásokat folytat uniós illetékesekkel, de nyilatkozatai azt sejtetik, hogy a törvényszéki álláspont nem lesz Belgrád segítségére, hacsak Maldic ügyében elmozdulás nem történik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik