Nagyvilág

Európa lett az al-Kaida bázisa?

A brit hírszerzés egy iszlámista internetes oldal felhívására figyelt fel, mely arra buzdítja a szigetországban élő muzulmánokat, hogy hozzanak létre al-Kaida-szervezetet az országban, és lépjenek fel Brown és Blair ellen. Washington szerint egyre világosabbá válik, hogy az Egyesült Államok biztonságát fenyegető egyik legnagyobb veszélyt az európai iszlámisták jelentik.

Nem szabad figyelmen kívül hagyni az ehhez hasonló felhívásokat, még akkor sem, ha nem létező al-Kaida-sejtektől származnak, mert részét képezik a propagandának, mely ellen fel kell lépnünk – nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Pauline Neville-Jones, a brit hírszerzés bizottságának volt vezetője.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy a felhívás, mely január másodikán került fel az internetes oldalra, mennyire komoly, de szakértők szerint nyelvezete a jól ismert iszlámista katonai oldalakéhoz hasonlít – írja a Reuters hírügynökségre hivatkozva a The New York Times.
A weboldal felhívásokat és tanulmányokat tartalmaz, és eddig mintegy 17 millió felhasználó látogatta meg.

Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma szerint mára egyértelművé vált, hogy az Amerika biztonságára leselkedő egyik legnagyobb veszélyt Európa jelenti. Az utóbbi években Európában elkövetett támadások ráébresztették az Egyesült Államokat arra, hogy Európa fokozatosan a terroristák legnagyobb platformjává válik – idézi a belbiztonsági minisztérium vezetőjének szavait a BBC. Ennek következtében várhatóan megszigorítják majd az Európából érkezők repülőtéri ellenőrzését.

A vízumkönnyítések miatt sok európai utas anélkül léphet az Egyesült Államok területére, hogy előtte átvilágítanák – mondta, hozzátéve hogy a minisztérium által hat éve bevezetett biztonsági stratégia miatt az Egyesült Államok mindent egybevéve mégis biztonságosabbá vált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik