Külföld

Nincs kizárva Irán lerohanása

admin
admin

2008. 01. 14. 16:24

Izrael semmilyen lehetőséget nem zár ki annak érdekében, hogy meggátolja Irán nukleáris fegyverkezését – jelentette ki hétfőn Ehud Olmert izraeli miniszterelnök. A kijelentéssel a kormányfő az eddigi leghatározottabban utalt arra, hogy hajlandó lenne katonai csapást mérni Iránra.

Minden lehetőség az asztalon van, mely arra vonatkozik, hogy megakadályozza Irán nukleáris fegyverhez jutását – jelentette ki Olmert a Külügyi-és Védelmi Bizottság előtt.

A zárt ajtók mögött tartott beszélgetésre, melyről nevük ellhallgatását kérő diplomaták tájékoztattak, azt követően került sor, hogy a kormányfő előző nap Bush elnökkel tárgyalt az iráni helyzetről.

Olmert csupán azért nem zárta ki a katonai támadás lehetőségét, hogy ezzel is sürgesse a diplomáciai megoldást – véli a The New York Times által megkérdezett Izraelben élő Irán-szakértő.

A meglepő kijelentéssel Olmert a nemzetközi közösség éberségét akarta fenntartani – mondta. Izrael attól tart, hogy a NAÜ által kiadott jelentés után, mely nem marasztalta el egyértelműen Iránt, a világ továbbra is vár és hagyja hogy Irán atomfegyverre tegyen szert – tette hozzá.

Izrael 26 évvel ezelőtt meghiúsította az iraki nukleáris ambíciókat, amikor légitámadást intézett bizonyos létesítmények ellen. Jelenleg egy ehhez hasonló támadás végrehajtása sokkal bonyolultabb lenne, mivel az iráni nukleáris létesítmények többsége rejtve található, földalatti bunkerekben. Támadás esetén ráadásul Irán valószínűleg rögtön ellencsapást mérne Izraelre és a környéken állomásozó amerikai erőkre.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.