Nagyvilág

Egész Európában harcolnak a szcientológusok

Állami vizsgálat indult a Szcientológiai Egyház ellen, amelyet egyébként sem ismernek el egyháznak Németországban. A felvetés szerint a szervezet működése sérti az alkotmányt. Az egyházat több országban is figyelik a titkosszolgálatok, de a Wall Street Journal szerint az amerikai adóhatóság sem bírt velük.

Míg Spanyolországban január elején egyházként ismerték el a szcientológusokat, Németországban heves támadás indult ellenük.

A német szövetségi titkosszolgálatok arra figyelmeztetnek, hogy balul sülhet el a kormány elképzelése, hogy állami szinten tiltsák be a német szcientológiai egyház működését. A szövetségi belügyminiszter szerint L. Ron Hubbard követői több esetben alkotmányellenes módszereket is bevetettek hitük terjesztésére és nézeteik közzétételére. Ezért most az Alkotmányvédelmi Hivatalt – ami a magyarországi Nemzetbiztonsági Hivatalnak felel meg – adatgyűjtésre kérte fel, melynek azonban várthatóan csak egy év múlva lesz eredménye.

A döntésre reagálva a titkosszolgálatok közölték, nincs elég bizonyíték a vitatott megítélésű szervezet betiltásához – írja a Spiegel internetes kiadása. Az eredetileg Hamburg város vezetése által indított kezdeményezés célja, hogy az összegyűjtött információk nyomán betilthassák az Egyesült Államokban vallásként, Németországban azonban csak profitorientált szervezetként elismert közösség működését. Bajorországban tavaly a nemzetbiztonságiak szerint az állami felvilágosításnak hála nem nőtt tovább követőik száma, s ezt a módszert javasolják az egész országban.

Alkotmánysértő szervezet?

Wolfgang Schäuble, a kereszténydemokrata szövetségi belügyminiszter a Bild am Sonntag című vasárnapi bulvárlapnak adott nyilatkozatában „alkotmánysértő szervezetként” emlegette a szcientológusokat. Schäuble egy belügyminisztériumi belső anyagból idéz az általa szektaként titulált szervezettől, mely szerint „Berlin, mint Németország fővárosa a legfontosabb hely a szcientológia számára fennmaradásunk szempontjából. Bolygómentő kezdeményezésünk kivitelezéséhez a berlini kormányzat legmagasabb szintjeit kell elérnünk”.

Ennek fényében nem meglepő, hogy a szervezet 2007 elején nyitotta meg új, hatemeletes, négyezer négyzetméteres templomát, mely egy óriási üvegpalota Berlin legnagyobb közparkja, a Tiergarten mögött.



Egész Európában harcolnak a szcientológusok 1

A szcientológusok központja az Egyesült Államokban (Fotó: MTI)


A szervezetről közismert, hogy sehol a világon nem kap állami támogatást, kivéve az egyházaknak nyújtott adókedvezményeket, melyeket azonban Németországban szintén nem élvezhetnek. Hubbard követői kizárólag a tagok adományaiból és az általuk auditálásnak nevezett beszélgetésekért elkért gyakran borsos összegekből tartják fenn magukat. Számos internetes forrás állítása szerint is az egyházalapító élete folyamán többször (először 1940-ben) nyilatkozott úgy, hogy a legjobb üzlet saját vallást alapítani: „Szavanként egy pennyért írni nevetséges. Ha valaki igazán szeretne egymillió dollárt keresni, annak a legjobb módja, hogy alapítsa meg a saját vallását.”

Évekig nem fizetett adót az Egyesült Államokban

Egy, a baden-württembergi Alkotmányvédelmi Hivatal által jegyzett tanulmány szerint az Egyesült Államok szövetségi adóhatósága (IRS) 1957-ben adta meg a Szcientológiai Szervezeteknek az egyházaknak járó adómentességet, melyet azonban 1967-ben a következő indoklással meg is szüntetett: „A szcientológiai egyház vezetősége profitál annak közhasznú státuszából, miközben tevékenységük kereskedelmi, és az egyházalapító L. Ron Hubbard anyagi érdekeit szolgálja.”

Az „egyház” erre válaszul nyilvánosan közölte, hogy nem ért egyet a döntéssel és nem szándékozik figyelembe venni azt. A következő 26 évben így egyáltalán nem fizetett adót a szervezet amerikai szárnya. A német Alkotmányvédelmi Hivatal 1997-ben kikutatta, hogy a szervezet – egy részleteiben ma sem teljesen ismert, az USA adóhatóságaival kötött megegyezés nyomán – 1993-ban visszakapta a közhasznú státuszát.

A rákövetkező években a nemzetbiztonságiak főként internetes forrásokból rájöttek, hogy a Szcientológiai Egyház óriási nyomást gyakorolt az Egyesült Államok adóhatóságaira, melynek nyomán az megváltoztatta a döntést.

Az eltelt 26 év alatt a szcientológusok az IRS-t és munkatársait 126 millió dollárra perelték, 2600 bírói eljárást kezdeményezve, miközben magándetektívekkel figyeltették az adóhatóságok alkalmazottait és vezetőit, emberi gyengeségeik után kutatva, a „Freedom” nevű újságjukban pedig az „IRS szenzációs bűncselekményeiről” számoltak be – derül ki szintén a fent idézett nemzetbiztonsági jelentésből.

—-Európát is megcélozták—-

A ma is nagyon erős hierarchikus rendszerben működő, amerikai központtal Clearwater városából irányított szervezet jelenlegi vezetője a St. Petersburg Times című lapnak adott nyilatkozatában elmondta, céljuk hogy az öreg kontinensen is minden országban egyházként tekintsenek rájuk, mellyel az Alkotmányvédelmi Hivatal szerint leginkább Németországra utaltak.

Spanyolországban mindenesetre sikernek könyvelhetik el, hogy Madridban az Igazságügy-minisztérium január elején ellenjegyezte a Szcientológia Egyház vallási szervezetként való bejegyzését a Vallási Szervezetek Jegyzékébe, összhangban a Spanyol Legfelsőbb Bíróság korábbi döntésével – írta a Szcientológia Egyház Budapest közleményében.



Egész Európában harcolnak a szcientológusok 2

A központi épület belsõ tere (Fotó: MTI)



Ezzel együtt Európában, számos országban gonosz és kártékony szektaként tekintenek a szervezetre a kormányok, s Nyugat-Európa-szerte komolyan figyelik őket a titkosszolgálatok.
Szeptemberben a belga ügyészség közlése nyomán az A La Libre Belgique című lap közölte: zsarolás, csalás és egyéb törvénytelenségek gyanúja nyomán vádat emelnek a Szcientológia Egyház ellen Belgiumban. A két éven át folytatott vizsgálódások eredményeként illegális orvosi tevékenység, a magánélet szentségének megsértése, bűnszövetkezetben való részvétel és a kereskedelmi szabályok be nem tartása is szóba jöhet vádként. A belga szcientológusok ezekre reagálva közölték: az állam lejárató kampányt folytat ellenük.

Vállalkozásokat tömörítenek

A Szcientológia elveit követő vállalkozóknak külön egyesületük van, mely Magyarországon is több száz céget számlál. A WISE nevű egyesület saját definíciója szerint vállalatvezetési elveket és gazdálkodási mechanizmusokat ad tagjainak, melynek egy része fizetős tréning, a másikat pedig önkéntes hozzájáruláson keresztül finanszírozzák.

A szcientológusok nyíltan felvállalt ernyőszervezeteik révén tanulástechnikát, drogterápiát, a bűnözési hajlam megszüntetését, emberi jogokat, üzletvezetési elméletet, eladástechnikát és további ismereteket terjesztenek, melyeknek azonban a hátterében mindig L. Ron Hubbard tanai és a Dianetika című könyv áll.


Auditálás

A gyónáshoz igen hasonló beszélgetés, melynek célja, hogy töröljék a hívő agyában elraktározott, a boldog életét akadályozó káros emlékeket. Az auditáláson használják az e-méter nevű vallási eszközt, és minden mondatot írásban rögzítenek és elraktároznak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik