Nagyvilág

Clinton és McCain nyert New Hampshire-ben

Hillary Clinton demokrata és John McCain republikánus szenátor nyerte meg az 2008-as amerikai elnökválasztás jelöltjeiről döntő első előválasztást kedden, New Hampshire szövetségi államban.

A demokrata szavazatok 85 százalékos feldolgozottsága mellett Clinton a voksok 39 százalékát nyerte el. Barack Obama 37, John Edwards 17 százalékot kapott. A republikánus mezőnyben a szavazatok 83 százalékának ismeretében John McCaint támogatta a választók 37 százaléka, Mitt Romney 32, Mike Huckabee 11, Rudy Giuliani 9 százalékos eredményt ért el.


Clinton visszatért

Obama és Clinton között sokkal szorosabb verseny alakult ki, mint azt az utóbbi napok felmérései alapján feltételezni lehetett. Obama ugyanis két számjegyű előnyt szerzett Iowa óta egyes kutatások szerint. A demokraták mezőnyét országosan vezető Clintonnak végül sikerült a “visszatérés” a vereséget jelentő iowai harmadik hely után, mintegy három órával az este nyolc órai urnazárás után lett biztos a győzelme.


Kevesebb fiatal szavazott

A több évtizedes hagyomány szerint idén is a kicsiny, 1,3 millió lakosú új-angliai államban rendezték meg a legelső, és ezért iránymutató előválasztásokat. Bár a túlnyomóan fehér, vidéki népességű állam egyáltalán nem tükrözi az Egyesült Államok népességének összetételét (New Hamsphire-ben 94, országosan 67 százalékos a fehér lakosság aránya), az első előválasztás eredménye meghatározó.


Clinton és McCain nyert New Hampshire-ben 1

John McCain és felesége a gyõzelem után (fotó: MTI)


Elemzők szerint Clinton úgy tudott nyerni, hogy New Hampshire-ben az inkább Obamát támogató 30 év alatt fiatalok sokkal kisebb arányban mentek el szavazni, mint Iowában.


A gazdaság az első helyen

A közvélemény-kutató intézetek szerint az amerikai választókat elsősorban a gazdaság állapota aggasztja, nem pedig az iraki háború, amely néhány hónappal ezelőtt még a legfontosabb kérdésnek számított. A gyenge gazdasági mutatókat a demokraták használhatják ki, az iraki biztonság erősödésére viszont a republikánusok építhetnek. A kampány vezető témái közé tartozik még az egészségügy reformja, a lakóingatlan- és a másodlagos jelzálogpiac válsága, valamint a bevándorlás kérdése.

Az elnökjelölt-választási maraton a jövő héten folytatódik: kedden Michigan államban rendeznek előválasztásokat, szombaton pedig Nevadában tartanak jelölőgyűléseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik