Nagyvilág

Újraválasztották a grúz elnököt

Mihail Szaakasvili jelenlegi államfő elnyerte a szavazatok több mint ötven százalékát, ezzel megnyerte az elnökválasztást Grúziában - jelentette be vasárnap a grúz központi választási bizottság. Az ellenzéki jelölt mögött álló Nemzeti Tanács pártszövetség nem fogadja el az eredményt.

A csaknem az összes választókörzetből beérkezett eredmények alapján Szaakasvili a szavazatok 52,8 százalékát, fő ellenfele Levan Gacsecsiladze 27 százalékát szerezte meg a szombati választáson – mondta a bizottság elnöke.


A végleges eredményhez csak a külföldi grúz békefenntartó missziókban és a néhány külföldi országban működő külhoni szavazóhelyen leadott voksok mérlege – összesen 43 szavazóhelyé – hiányzik – tette hozzá Levan Tarknisvili.


Az ellenzéki jelölt mögött álló Nemzeti Tanács pártszövetség bejelentette, hogy nem fogadja el az eredményt. Gacsecsiladze vasárnap délután egy legalább 5000 fős ellenzéki tüntetésen kijelentette Tbilisziben, hogy ő kapta a legtöbb szavazatot az első fordulóban, és második fordulót kell rendezni. Azt állította, hogy a hatalom az eredmények meghamisításával megpróbálja elorozni tőle a győzelmét.


Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelő missziója úgy találta, hogy az elnökválasztás megfelelt a nemzetközi előírásoknak, jóllehet voltak szabálytalanságok is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik