Külföld

Hétfőn tartják az ortodox karácsonyt

admin
admin

2008. 01. 07. 10:33

Oroszországban hétfőn van az ortodox karácsony első napja: a hétfőre virradó éjszaka éjféli misét tartottak az ország több tízezer templomában és mintegy 700 kolostorában. A politikusok és a vallási vezetők üzenetekben üdvözölték a hívőket.

Az ortodox karácsony január 7-re esik, mert az egyház a régi Julianus-naptár szerint üli ünnepeit. A karácsonyt a hívők számára hathetes böjt előzi meg. Az ünnep előtti utolsó hétvégéken van az anyák, illetve az apák napja, amikor korábban a gyerekek Krisztus születésének legendáját felidézve nagy csillaggal járták a házakat, s adományt kérve egyházi énekeket adtak elő.



II. Alexej misét celebrál, a háttérben Medvegyev és családja (forrás: MTI/EPA)


Moszkvában rendőrségi források szerint mintegy 60 ezer – tavaly kétszer ennyi – hívő vett részt az éjféli miséken, rájuk közvetlenül a templomok környékén több mint ötezer, az egész városban több mint 20 ezer rendőr vigyázott. Idén az ország legtöbb vezetője is részt vett az éjféli miséken, bár a sajtó csupán Vlagyimir Putyin elnököt, Viktor Zubkov kormányfőt és Dmitrij Medvegyevet, Putyin kijelölt utódát említette.

II. Alekszij, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája a Megváltó Krisztus-székesegyházban tartott istentiszteletet. A hívőket az emberek iránti szeretetre intette, és felhívta a figyelmet, hogy az idei esztendő Oroszországban a család éve. Vlagyimir Putyin az ortodox hívőkhöz és az orosz állampolgárokhoz intézett karácsonyi üzenetében rámutatott, hogy az ünnep a hit, remény és szeretet fényét hordozza. Az embereket a milliókat egyesítő lelki értékek felé fordítja, amelyek különös szerepet játszanak az orosz történelemben, s átitatják az orosz nemzeti kultúrát.



II. Alexej misét celebrál, a háttérben Medvegyev és családja (forrás: MTI/EPA)


A következő napokat a hívők a családban, illetve a rokonok, barátok felkeresésével töltik, megajándékozzák egymást. Oroszországban jól megfér egymás mellett a katolikus karácsony szokásvilága, a sztálini időkben szilveszterre „áthelyezett” Télapó és az ortodox ünnep. Így aztán az újév előtti napoktól az ortodox karácsony végéig, vagyis január 9-ig a hivatalos Oroszország nem működik, lapok sem jelennek meg. Ezután következik, ugyancsak a Julianus-naptár szerint, január 13-án az ortodox újév, amelyet a szovjet időkben régi újévnek neveztek, és szintén megtartottak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.