Nagyvilág

Új elnökválasztást követelnek Kenyában

admin
admin

2008. 01. 04. 12:24

Új elnökválasztást követel a kenyai ellenzék, mert megítélése szerint csak így oldható meg a múlt heti elnökválasztás vitatott eredménye miatt kialakult politikai válság.

Az új választások kiírásának követelésével Anyang Nyongo, a Narancssárga Demokratikus Mozgalom főtitkára állt elő pénteken.

Az utóbbi napok halálos áldozatokat is követelő erőszakcselekményei után viszonylagos nyugalom honolt péntek délelőtt a kelet-afrikai ország fővárosában, Nairobiban, de tüntetők kisebb csoportjai gyülekeznek a főváros Kibera nevű, nagy kiterjedésű nyomornegyedében, ahol a lakosság túlnyomó többsége az ellenzéki jelöltre szavazott a december 27-i elnökválasztáson.

A hét első felében Raila Odinga ellenzéki vezető (Mwai Kibaki hivatalban lévő elnök vetélytársa az elnökválasztáson) csütörtöki nagygyűlésre hívta híveit Nairobi központjába, de kevéssel a kitűzött idő előtt visszavonta felhívását és péntekre halasztotta az állítólagos választási csalások ellen tiltakozó rendezvényt, miután a rendőrség könnygáz és vízágyúk bevetésével visszaszorította a városközpontból a tüntetőket.

Pénteken is rendőrosztagok árasztották el az Uhuru parkot, a nagygyűlés kijelölt helyszínét, és rendőrök sokasága járőrözik a Kibera negyedből a centrumba vezető főbb utakon.

A kenyai belpolitikai konfliktusban közvetíteni igyekvő Desmond Tutu, Nobel-békedíjas dél-afrikai egyházi vezető találkozott délelőtt Mwai Kibaki elnökkel. Az előző napon a Kibaki elnökválasztási győzelmét el nem ismerő, csalásokat emlegető Odingával tárgyalt. A Kenyai Egyházak Tanácsa adott ki közleményt Tutu és Kibaki találkozójáról, de tárgyalásuk tartalmáról semmit sem közölt.

Nairobiba várják Jendayi Frazer afrikai ügyekben illetékes amerikai külügyi államtitkár-helyettest is. Késleltetik viszont John Kufuor ghánai elnök, az Afrikai Unió soros elnöke e hétre tervezett közvetítő misszióját. Afrikai sajtójelentések szerint az AU-nak még nem sikerült tisztáznia a közvetítés alapelveit, ezért halasztották el Kufuor kenyai útját.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

WASHINGTON, DC - DECEMBER 7 : President Donald J. Trump stops to speak with reporters and members of the media as he walks to board Marine One and depart from the South Lawn of the White House on Friday, Dec. 07, 2018 in Washington, DC. (Photo by Jabin Botsford/The Washington Post via Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.