Külföld

Tom Lantos visszavonul

admin
admin

2008. 01. 02. 19:37

Tom Lantos demokrata párti amerikai kongresszusi képviselő szerdán bejelentette, hogy nyelőcsőrákja miatt visszavonul a politikai pályától.

A budapesti születésű Tom Lantos a holokauszt egyetlen olyan túlélője, akit valaha is a washingtoni kongresszus tagjává választottak. A február 1-jén 80. életévét betöltő politikus az alsóház külügyi bizottságának befolyásos elnöke, az emberi jogok érvényesítésének elkötelezett híve. Az amerikai törvényhozás alsóházának 1981-ben lett a tagja, azóta 14 ízben nyerte el a mandátumot Kaliforniában.


„Az orvosi rutinvizsgálat során kiderült, hogy nyelőcsőrákom van. E fejleményre tekintettel, valamint a szükséges kezelés miatt, nem indulok az újraválasztásomért” – közölte Lantos. „Csak az Egyesült Államokban fordulhatott elő, hogy a holokauszt nincstelen túlélője, a náciellenes földalatti mozgalom harcosa oktatást kapjon, családot alapítson és abban a megtiszteltetésben legyen része, hogy életének utóbbi három évtizedében a kongresszus tagjaként szolgáljon. Soha nem leszek képes teljes mértékben kifejezni azt a mély hálát, amelyet ez iránt a nagyszerű ország iránt érzek” – fogalmazott.


Lantos közleményében azt írta, hogy felnőttként az emberi jogok, a polgári szabadságok és a társadalmi igazságosság szószólója igyekezett lenni hazájában és külföldön egyaránt. Leszögezte, hogy mandátumának hátralevő idejében is lelkesedéssel kívánja folytatni ezt a fontos munkát. Kiemelte, hogy felesége, Anette teljes mértékben partnere kongresszusi munkájában és társa egész életében, ő is elkötelezte magát az emberi jogok előmozdítása mellett.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.