Nagyvilág

Keresztény-muzulmán találkozót tartanak Rómában

Katolikus és muzulmán hittudósok párbeszédét tervezik tavasszal Rómában, jelezve, hogy múlóban a feszültség, amelyet a pápának az iszlámra és a szent háborúra tett 2006-os megjegyzései váltottak ki.

A találkozó javaslata XVI. Benedek hivatalos válasza 138 mohamedán hittudós októberi nyílt levelére, amelyet hozzá és más keresztény vezetőkhöz intéztek. A levél azt sürgette, hogy a két fél képviselői dolgozzák ki az egyistenhit közös elvi alapját.

A megbeszélés előkészítése februárban vagy márciusban kezdődik, amikor három muzulmán hittudós Rómába utazik – jelentette be Jean-Louis Tauran bíboros, a vallásközi párbeszéd pápai tanácsának a vezetője. A tanácskozás dátumát a bíboros még nem tudta megmondani. A napirenden három fő pont szerepel majd: minden egyes személy méltóságának tisztelete, a kölcsönös megértésen alapuló vallásközi párbeszéd és a fiatalok türelemre intése.

Benedek pápa 2006-ban felingerelte a moszlimokat, amikor egy beszédében középkori szövegeket idézett, amelyek szerint Mohamed próféta egynémely tanításai „rosszak és embertelenek”. Különösen azok, amelyek a hit karddal való terjesztését parancsolják. A pápa később kijelentette, hogy mélyen sajnálja, ahogy az idézetekre reagáltak, mivel azok az idézetek nem az ő véleményét tükrözték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik