Nagyvilág

Fogyókúrához kötnék a britek egészségügyi ellátását

A brit kormány ingyenessé tenné a betegek számára az egészségügyi alapellátást, ugyanakkor komoly kritériumokhoz kötné a szolgáltatás igénybevételét. Az állam a jövőben olyan egészségmegőrző tevékenységekre kötelezné állampolgárait, mint amilyen a dohányzásról való leszokás vagy a fogyás.

Az embereknek felelősséget kell vállalniuk saját egészségük megőrzésének érdekében, csak így formálhatnak jogot arra, hogy részt vegyenek az állam által nyújtott egészségügyi alapellátásban – jelentette ki Gordon Brown brit miniszterelnök a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) dolgozói előtt tartott újévi beszédében. A kormány az egészségügyi alapellátás ingyenessé tételét is kilátásba helyezte.

Feltétel: a leszokás

Az egészségügyi dolgozókhoz írt nyílt levelében a kormányfő ismételten ígéretet tett arra, hogy folytatni fogja a Tony Blair által elkezdett reformokat, melynek keretében az egészségügyben lehetőség nyílik a sokkal személyre szólóbb ellátásra – írja a Daily Telegraph című brit napilap. Brown tervei szerint hamarosan elkészül az a dokumentum, amely pontosan meghatározza majd, hogy milyen feltételek mellett lehet igénybe venni az állam által nyújtott egészségügyi ellátást.

Habár az ingyenes alapellátás még a jövő zenéje, az ország bizonyos pontjain máris bevezették az egészségért való személyes felelősségvállalás rendszerét. Leicester városában például csak azok a betegek kerülhetnek fel szív vagy csípőprotézis műtétre, akik vállalják, hogy leszoknak a dohányzásról.

Aggályos intézkedések

Az elhízott embereknek szintén számítaniuk kell arra, hogy ellátásukat, feltételekhez kötik, az orvosok többsége ugyanis úgy véli, a pluszkilók feleslegesen bonyolítják a műtéti beavatkozásokat, és komplikációkat idézhetnek elő.

A Betegek Egyesületének szóvivője szerint azonban a kormány tervezett intézkedései komoly aggodalomra adnak okot. A betegeknek joguk van az egészségügyi alapellátáshoz, az új rendszer viszont felveti annak lehetőségét, hogy egyes betegektől megtagadják az orvosi ellátást – mondja Katherine Murphy. A szóvivő szerint kétséges, hogy az intézkedések valóban a beteg érdekeit szolgálja-e. Kritikusok szerint az intézkedés újabb okot adhat az orvosnak, hogy az „öngondoskodás elvére” hivatkozva elhanyagolja az idősebb, vagy rosszabb életkörülmények között élő betegeket.

Jogilag és morálisan sem áll meg?

Az új szabályozás morálisan felháborító, és jogilag is homályos– olvasható a The Daily Telegraph véleményrovatában. Az intézkedés az életmentő ingyenes egészségügyi ellátáshoz való alapjogot tiporja el, ha a tüdőrákos beteget tényleg hagyják meghalni, mert nem szokott le a dohányzásról, vagy a szívbeteget nem műtik meg, mert nem sikerült lefogynia.

Az intézkedés ezen felül az alapvető emberi jogokat is figyelmen kívül hagyja – írja a szerző. Ha ugyanis egy magán biztosítótársaság, akinek az emberek hosszú évek alatt vagyonokat fizettek be, visszamenő hatállyal kijelenti, hogy nem fizeti a dohányosok vagy túlsúlyosok egészségügyi ellátását, akkor a betegek joggal jelenthetik fel a biztosítót szerződésszegésért.

A kormány által az egészségügyre szánt pénz legnagyobb részét a súlyos betegekre fordítják. 8,5 millió fontot az ízületi gyulladástól szenvedőkre, 3,4 milliót az asztmás betegekre, 1,5 milliót a cukorbetegekre és 500 ezer fontot a szívbetegekre. Az egyéni egészségmegőrzés ösztönzésétől a kormány a kiadások jelentős csökkenését várja – írja a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik