Nagyvilág

Négyszázezren nézték a londoni tűzijátékot

Londonban óriás tűzijátékkal, a skót fővárosban utcabállal köszöntötték a 2008-as évet; a két rendezvényen összesen mintegy félmillióan voltak.

Londonban becslések szerint 400 ezren nézték a rendkívül nagyszabású tűzijátékot, amely a parlament híres toronyórája, a Big Ben éjfelet jelző harangjára kezdődött. A rakétákat a parlamenttel szemközti, 135 méter magas óriáskerék, a London Eye szerkezetéről, valamint a Temzén horgonyzó uszályokról, illetve a folyón fel-alá száguldozó rendőrségi gyorsnaszádokról lőtték fel. A fényjátékkal kísért látványosság 1,3 millió fontba (830 millió forintba) került.

A magas szintű terrorkészültség miatt 3500 rendőr felügyelte a londoni ünneplést, de csak néhány ittas rendbontó miatt kellett közbelépniük.

A skót fővárosban, Edinburgh-ban 100 ezren vettek részt a híres újévköszöntő utcabálon, a Hogmanay-n, a walesi fővárosban, Cardiffban 30 ezren ünnepelték 2008-at.

A szervezőknek és részvevőknek ezúttal nagyobb szerencséjük volt, mint tavaly, amikor a Nagy-Britannián végigsöprő atlanti vihar elfújta a szabadtéri tömegrendezvényeket a skóciai és az észak-angliai nagyvárosok zömében. A szakadó esővel kísért, 110-130 kilométeres szélvihar miatt a hatóságok lemondták az akkori óévbúcsúztató eseményeket az észak-írországi Belfastban, az angliai Newcastle-ban és Liverpoolban, valamint a skóciai Glasgow-ban és Edinburgh-ban is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik