Külföld

Világpolitika 2007: a legviccesebb helyzetek

admin
admin

2007. 12. 31. 06:45

A nyilvános bakikat illetően az idén is Bush elnök vitte a prímet, de úgy tűnik, a politikusok világszerte kitettek magukért, már ami a trágár kifejezéseket, kínos tévesztéseket és cikis helyzeteket illeti.

Júliusban a frissen beiktatott Nicolas Sarkozy francia elnök került kínos helyzetbe, amikor a G8 csúcstalálkozón az orosz elnökkel folytatott tárgyalását követő sajtótájékoztatóra szemmel láthatóan ittasan érkezett.

Az elnök először zavartan bocsánatot kért az újságíróktól a késésért, majd kis híján nevetésben tört ki. Sarkozy végig szétszórtnak mutatkozott és alig tudta leplezni felhőtlen jókedvét. Egy belga riporter az eseményről készített közvetítés során meg is jegyezte, hogy a francia elnök „bizonyára nem csak vizet ivott” a tárgyaláson.







Az elnök tévedései

Hasonlóan nevetség tárgyává vált a nyáron Bush elnök, akinek segítői véletlenül az ENSZ-ben előadott beszédének egyik piszkozatát tették fel a világszervezet honlapjára és azt osztották ki az újságírók között is. A piszkozatban minden „bonyolult” szóhoz kiejtési útmutató tartozott, például Mianmar vagy Zimbabwe fonetikus leírása, de az amerikai elnök a biztonság kedvéért Nicolas Sarkozy nevének kiejtését is lebetűztette magának.

Nem lehet tudni, hogy nyelvbotlás volt-e, vagy az amerikai elnök tudatlanságának bizonyítéka, mindenesetre Bush ismét nevetség tárgyává vált, amikor az APEC fórumán a közelmúltban OPEC-et mondott. A két szervezet között igen nagy különbség van: az egyik egy ázsiai és csendes óceáni szervezet, a másik az arab olajállamokat tömöríti. Az elnök nem sokkal később ismét kellemetlen helyzetbe került, amikor az ausztrál katonák helyett az osztrákok helytállását dicsőítette Irakban, pedig nyugati szomszédaink nem is küldtek haderőt az arab országba.

Diplomáciai botlások

November végén János Károly spanyol királynak fogyott el a türelme a latin-amerikai országok, valamint Spanyolország és Portugália chilei csúcstalálkozóján. „Miért nem kussolsz már?” – kiáltotta oda őexcellenciája Chávez venezuelai elnöknek, amikor elege lett a folyamatos provokációból. A királynál akkor telt be a pohár, amikor Chávez fasisztának nevezte José María Aznar volt spanyol kormányfőt.







A durva mondatnak akkora sikere lett, hogy csengőhangként világszerte mintegy félmillió ember telefonján hallható János Károly ingerült hangja. A beszólásnak érdekes módon éppen Venezuelában volt a legnagyobb sikere, ahol sok értelmiségi fiatal a rendszer elleni tiltakozás egyik kifejezési formájának tekinti az eset népszerűsítését.

Személyes „sértésekkel” azonban nemcsak a spanyol király büszkélkedhet. Nicolas Sarkozy a francia–amerikai üzleti tanács novemberi fórumán arról beszélt, hogy az amerikai diplomáciát több mint két évtizede bevándorló származású politikus vezeti, és kiemelte: Colin Powell és Madeleine Albright volt külügyminiszterek mellett Rice is olyan amerikai politikus, aki bevándorlóként jutott magas pozícióba. A külügyminiszter családjáról való ismeretei azonban hiányosnak bizonyultak.

Powell szülei valóban Jamaicából, Albright családja a volt Csehszlovákiából vándorolt be az Egyesült Államokba, ám Rice szülei, nagyszülei, sőt már a dédszülei is amerikaiak voltak. A bevándorlók sikertörténete, érthető módon, kedvelt téma a részben magyar származású francia elnök számára, akinek kormányában több afrikai származású politikus is helyet kapott.

Különös ígéret

Tony Blair 2007-ben lemondott brit miniszterelnök különös kijelentésre ragadtatta magát, amikor a Downing Street hivatalos weboldalán leközölt hangfelvételen egy újságíró a kormányfői posztról való távozása utáni terveiről faggatta. A riporter megemlítette a leköszönő kormányfő elkötelezettségét a szegény afrikai országok sorsa iránt, és rákérdezett arra, hogyan fogja a G8 csúcstalálkozón tanúsított lendülete után „civilként” képviselni az ügyet. „Kormányfőként megpróbálok mindent megtenni annak érdekében, hogy a megfelelő lépésekre sor kerüljön, a következő csúcstalálkozón pedig már a tömegben, plakáttal a kezemben fogok kiállni az afrikai országok érdekeiért” – jelentette ki.

Sajtógondok

Valószínűleg Vlagyimir Putyin orosz elnök is megbánta már könnyelmű viselkedését azoknak a róla készült félmeztelen fotóknak a láttán, melyek több orosz sajtóorgánum címlapjára kerültek. Az elnök augusztusban Albert monacói herceggel nyaralt a szibériai hegyek között, és horgászás, illetve lovaglás közben is lencsevégre kapta hivatalos fotósa. Putyin a felvételeken csupán egy nadrágot és egy bakancsot visel. A hivatalos fényképek futótűzként terjedtek az interneten, főleg homoszexuális portálok vették górcső alá a politikus sportos testalkatát.



Putyin a melegek szimbóluma lett (fotó: MTI/EPA)



Hasonlóan kellemetlen helyzetbe került Angela Merkel német kancellár, akit a lengyel Wrpost című hetilap ábrázolt rendhagyó módon. A lengyel konzervatív hetilap, melynek címlapja óriási felzúdulást váltott ki Berlinben, „Európa mostohaanyja”cím alatt egy fotómontázson a csupasz keblű Angela Merkel német kancellárt ábrázolta, amint éppen a Kaczynski ikreket szoptatja. A karikatúra azt követően látott napvilágot, hogy a júniusi brüsszeli EU-csúcson a német kancellár közvetítésével sikerült kompromisszumot találni a lengyelekkel az uniós reformszerződés szövegét illetően.

Magánéleti pletykák

Ami a magánéleti pletykákat illeti, az idén minden bizonyal a francia elnök családi életével foglalkozott legtöbbet a nemzetközi sajtó. Nicolas Sarkozy viharos válása alig fejeződött be, máris új barátnőjével való utazgatása került a figyelem középpontjába. A francia elnök és kedvesének karácsonyra időzített egyiptomi útja vallási színezetű felháborodást keltett Kairóban.


A pár a Királyok Völgyénél Luxorban (fotó: MTI/EPA)



Baloldali képviselők a parlamentben kifogásolták, hogy az elnök és barátnője, Carla Bruni olasz énekesnő “ugyanazon a szobán osztoznak.” Az iszlám jogfelfogás szerint szigorúan tilos, hogy nem házastárs párok együtt töltsék az éjszakát, noha a nem muzulmán vallású külföldiekre az igen nagy mértékben a külföldi turizmustól függő Egyiptom nem vonatkoztatja az iszlám jogot.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2013. február 14.
Egy recepciós munkatárs a Microsoft Magyarország Kft. székházában, a főváros II. kerületében, a Graphisoft parkban 2013. február 14-én. A magyar kormány és a Microsoft Magyarország Kft. tavaly decemberben kötött stratégiai együttműködési megállapodást.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.