Külföld

Szerzői jogi védelem alá kerülhetnek a piramisok

admin
admin

2007. 12. 28. 09:55

Egyiptom szerzői jogi védelem alá kívánja helyeztetni régészeti kincseit, amelynek alapján kártérítést kérhet a piramisok, a Szfinx és minden ókori műemlék másolatainak szerzőitől.

Zahi Havasz, az Egyiptom ókori műkincseit felügyelő legfelsőbb tanács vezetője a héten azzal indokolta ezt az intézkedést, hogy így kívánják biztosítani az ásatásokhoz szükséges pénzt. “Az új törvény tiltja majd az egyiptomi műemlékek teljes egészében történő másolását” – mondta Zahi Havasz, aki szerint a jogszabály nemzetközi hatályú lesz. Az erről szóló jogszabálytervezetet az egyiptomi parlament rövidesen tárgyalja. Terveik szerint ez az egyiptomi kézműveseket nem károsítja.

A törvény “nem tiltja majd az egyiptomi és a külföldi művészeknek, hogy haszonszerzés céljából rajzokat vagy reprodukciókat készítsenek az egyiptomi és a fáraók korának emlékműveiről, feltéve, hogy azok nem az eredeti pontos másolatai” – hangsúlyozta Havasz.


Régészek dolgoznak a gizai piramisok közelében (Fotó: AP)


A szakember azután beszélt erről, hogy az al-Vafd című ellenzéki napilap vasárnapi kiadásában kérte a Las Vegas-i szállodakomplexumot, hogy nyeresége egy részét utalja át Luxor városának, ahol a legendás Királyok Völgye található. “35 millió turista látogat Las Vegasba, hogy lássák Luxor város másolatát, míg az eredeti egyiptomi Luxor városát csak hatmillióan keresik fel” – panaszolta a lap.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Tiborcz-Istvan-Orban-Viktor(960x640).jpg (Array)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.