Külföld

Az oroszok London békejobbjára várnak

admin
admin

2007. 12. 26. 11:18

Moszkva azt várja, hogy London tegye meg az első lépést a kétoldalú kapcsolatok javítása érdekében - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy interjúban, amely a Vremja Novosztej című orosz napilapban jelent meg szerdán.

“Kissé meglepő, ahogyan brit partnereink értelmezik a British Council körül kialakult helyzetet: mintha csak fogtuk volna magunkat és bejelentettük volna az irodái bezárását. A brit miniszterelnök, a brit külügyminiszter azt hangoztatja, hogy törvénytelenül jártunk el” – mondta Lavrov.

Oroszország jogi problémára hivatkozva december elején jelentette be, hogy átmenetileg bezárják a British Council brit kulturális központ jekatyerinburgi és szentpétervári képviseletét. A döntés tiltakozást váltott ki Londonban.

“A problémát azonban brit kollégáink váltották ki. Teljesen irreálisan (Andrej) Lugovoj kiadatását kérték tőlünk” – jelentette ki az orosz diplomácia feje. Lugovoj orosz üzletember az első számú gyanúsított Alekszandr Litvinyenko volt orosz kém 2006-ban Londonban történt meggyilkolása ügyében.

“Azaz, azt kérték, hogy változtassuk meg az alkotmányt, amely nem teszi lehetővé a kiadatást”- tette hozzá Lavrov. “Nagyra értékeljük a partneri viszonyt Nagy-Britanniával, de ők voltak azok, akik megtették a mostani helyzethez vezető első lépést, és azt várjuk, hogy ők tegyék meg az első lépést a helyzet javítására” – jelentette ki az orosz külügyminiszter.

Lavrov megismételte, hogy a British Council irodáinak bezárása a korábbi brit lépésekre hozott moszkvai válasz. Nagy-Britannia júniusban négy orosz diplomatát utasított ki, amiért megítélése szerint Moszkvában nem volt meg a szándék a Litvinyenko-ügy rendezésére. A döntés súlyos diplomáciai válságot váltott ki a két ország közötti viszonyban.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Beregszász, 2015. március 19.  
Vásárló fizet az egyik élelmiszer áruházban a kárpátaljai Beregszászon, a Bohdana Hmelnickoho utcában 2015. március 18-án. Ukrajnában a nemzeti valuta leértékelődése miatt leginkább az alapvető élelmiszerek drágultak, a hrivnya értékének ingadozása miatt egy napon belül is változnak az árak.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.