Nagyvilág

Lökdösődtek a két Korea diplomatái

Dulakodás tört ki az észak- és a dél-koreai küldöttség két tagja között csütörtökön az egy közös halászati övezetről szóló tárgyalásokon, emiatt rövid időre félbeszakadtak az egyeztetések az Észak- és Dél-Koreát elválasztó határ térségében, a demilitarizált övezetben fekvő Panmindzsonban.

A tárgyalásokról szóló összefoglaló jelentés szerint az északi küldöttség egyik tagja éppen egy olyan diát akart bemutatni, amelyen a saját javaslatukat ábrázoló térkép volt látható. A tárgyalások egyik dél-koreai résztvevője azonban odarohant hozzá, és megakadályozta ebben. Ezt szóváltás, majd lökdösődés követte.

Ro Mu Hjon dél-koreai államfő és Kim Dzsong Il észak-koreai vezető októberben megállapodott arról, hogy közös halászati övezetet hoznak létre a két ország között a tengeri határ kérdésében fennálló vita megoldásaként. A jelenlegi, elhúzódó tárgyalások tárgya az, hogy az 1950–53-as koreai háború után megállapított, és Phenjanban el nem ismert tengeri határ térségén belül hol terüljön el az övezet. Dél-Korea javasolta, hogy a határ két oldalán terüljön el a zóna, Észak-Korea pedig következetesen ragaszkodik ahhoz, hogy a határtól délre jelöljék ki azt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik