Külföld

Megint kihallgatták Malina Hedvig támadóját

admin
admin

2007. 12. 05. 15:35

Tanúként hallgatták ki szerdán Szlovákia legfőbb ügyészségén Robert Bencit, akit a Nyitrán tavaly megvert magyar egyetemista a fantomkép alapján egyik támadójaként jelölt meg, s aki ellen egy másik tanú is a bűnösségét erősítő vallomást tett. A Benci lehetséges bűntársának fantomképe alapján beidézett másik személy nem jelent meg a szerdai kihallgatáson.

Malina Hedviget – a diáklány állítása szerint – két bőrfejű tavaly augusztusban azért verte meg, mert magyarul beszélt. A rendőrség nem hisz a sértettnek, ellenkezőleg: azzal gyanúsítják, hogy panaszával félrevezette a hatóságot. Az ügyben most a legfőbb ügyész kinevezte külön csoport vizsgálódik, de még mindig nem a tetteseket keresi, hanem azt firtatja, vajon hiteles-e vagy sem Malina Hedvig panasza. A szerdai kihallgatáson arra voltak kíváncsiak, hogy Benci tagja-e vagy sem valamilyen szélsőséges csoportosulásnak.

A közel három órán át tartó kihallgatás után az ügyészség pozsonyi székházából – fejére húzott kapucnival – távozó tizenhét éves Benci egyetlen szóval sem válaszolt az utána loholó újságírók kérdésére. Arcát azonban a kamerák megmutatták, így ismét látható volt, a közte és a támadást követően közzétett fantomkép közti hasonlóság.


Robert Benci igyekezett nem mutatni az arcát (Fotó: MTI)


Annak ellenére, hogy szélsőséges tevékenysége miatt Robert Bencit a rendőrség egyszer már elmarasztalta, és hogy a lakóhelyén, Nyitrán azóta is nyilvánosan részt vesz a városban elhatalmasodó szélsőséges csoportok erőszakos akcióiban és erődemonstráló megmozdulásaiban, máig nem tekintik gyanúsítottnak.

Hedvig ügyvédje, Roman Kvasnica a közelmúltban Strasbourgban az Emberi Jogok Európai Bíróságán tett panaszt. Indoklása szerint korántsem az anyagi, hanem az erkölcsi jóvátételt kereső szándékkal, mert úgy véli, hogy eddigi instanciázása azért volt minden fokon eredménytelen. Úgy ítéli meg, hogy a nyomozók az ügyet elkenik, nem az elkövetőket keresik, hanem a lány állítólagos bűnösségének bizonyítására összpontosítanak, törvénytelen eszközökkel ködösítenek, az igazság kiderítése szempontjából érthetetlen és célszerűtlennek látszó látványosságokat produkálnak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.