A Csukcs Autonóm Körzetben 76,7 százalékos, Kamcsatkán 53,74 százalékos volt a részvétel, de akadt nem is egy olyan körzet, ahol korábban bezárták a szavazóhelyiségeket, mivel a választásra jogosultak 100 százaléka leadta voksát. Rendzavarás nem történt.
A Központi Választási Bizottság közlése szerint a legtöbb területen aktívabb a részvétel, mint négy évvel ezelőtt.
Vasárnap egyébként a világ 141 országában szavazhattak az orosz állampolgárok, összesen 358 szavazóhelyiségben, ahová több mint 1,5 millió választót várnak.
Oroszországban közel 110 millió választó adhatja le voksát több mint 96 ezer választókörzetben a 11 induló párt mintegy 4500 jelöltjére, közülük kerül majd ki az állami duma – az alsóház – 450 képviselője.
A választások hivatalos végeredményét december 17-ig kell közzétenni, de a Központi Választási Bizottság arra számít, hogy december 8-ig közre tudja adni a hivatalos végeredményt.
Ennek közlése után legkésőbb 30 nappal ül össze a most megválasztott állami duma, de az államfőnek jogában áll előbb összehívni.
A rendőrség és a belügyi erők közel egymilló tagja őrzi az országban a választások biztonságát, emellett az esetleges szabály-, illetve jogsértésekről érkező bejelentések elbírálására a bíróságok is ügyeletet tartanak vasárnap.