Külföld

Terroristával fogott kezet az osztrák államfő?

admin
admin

2007. 12. 01. 11:28

A muzulmán böjthónap, a ramadán elteltével adott ünnepi fogadáson mind az osztrák elnöknél, mind a kormányfőnél szerepelt a vendéglistán egy olyan személy, aki ellen a helyi hatóságok terrorista tevékenység gyanújával már jó ideje nyomozás folytatnak. Az illető kezet is rázott Heinz Fischer államfővel.

Több biztonságot?

Az osztrák vezető politikusok viszonylag szabadabban mozognak, mint más országokban, és hozzáférhetőbbek a köznapi emberek számára. Az elnököt és a kancellárt mindazonáltal két fegyveres testőr kíséri, és a kormányfői dolgozószoba előtt is áll egy fegyveres. A hivatal ablakait a nyáron golyóálló üveggel látták el. A Hofburg főbejáratánál ugyancsak van biztonsági ügyelet.

Szombati sajtóbeszámolók szerint a két fogadást október közepén tartották a Hofburgban, illetve a kancellári hivatalban. Az elnöknél 170 személy járt vendégségben ebből az alkalomból, Alfred Gusenbauer kormányfőnél 330. Bár a belügyminisztérium megítélése szerint nem állt fenn terrorcselekmény veszélye, a lapok az eset fényében felvetik, vajon elégségesek-e a politikai rendezvények alkalmából foganatosított biztonsági óvintézkedések az alpesi országban.


A Die Presse úgy tudja, hogy a libanoni származású férfi ellen már évekkel ezelőtt megindult a nyomozás, méghozzá azzal a gyanúval, hogy az általa vezetett Ausztriai Palesztin Egyesület (PVÖ) nem pusztán humanitárius célokra gyűjtött adományokat, hanem terrortevékenység támogatására is. Jóllehet az eljárást 2005-ben felfüggesztették, az idén tavasszal újraindították, mert új bizonyítékok merültek fel.


A két vendéglistát az ausztriai muzulmán hitközösség állította össze és juttatta el az elnöki, illetve a kancellári hivatalba. A hitközösség vezetői azzal mentegőznek, hogy mivel sem bírósági, sem titkosszolgálati akták nem állnak a rendelkezésükre, a meghívottakat büntetőjogi kritériumok alapján semmiféleképpen sem tudták volna ellenőrizni. Gusenbauer hivatala ugyan elküldte a listát a belügyminisztériumnak rutinellenőrzés céljából, de a vizsgálat nem történt meg.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.