Külföld

Tüntetésekkel “köszöntötték” Musarrafot

admin
admin

2007. 11. 29. 15:25

Ünnepélyesen beiktatták hivatalába csütörtökön Pakisztánban Pervez Musarraf államfőt, a régi-új elnök a hadsereg főparancsnoki tisztségéről lemondva immár civilként rugaszkodik neki második ötéves mandátumának. Sarif szerint törvénytelen az elnökség.

Az iszlámábádi elnöki hivatalban ünnepélyes keretek között lezajlott eskütétellel – amelyet a pakisztáni állami televízió egyenesben közvetített – nyolc évi katonai uralom ér véget az atomfegyverrel rendelkező dél-ázsiai országban.

A régi-új elnök beiktatása után elmondott beszédében úgy fogalmazott, a politikai megbékélés szempontjából jónak tartja, hogy Benazir Bhutto és Navaz Sarif, az ellenzék két vezető alakja hazatért Pakisztánba.

Musarraf az ellenzék és a Nyugat legfontosabb elvárását teljesítette azzal, hogy leköszönt a hadsereg éléről. A másik fő követelés vele szemben, hogy még a január 8-ra kitűzött parlamenti és önkormányzati választások előtt vessen véget a közel egy hónapja bevezetett rendkívüli állapotnak. Lapértesülések szerint ezt akár már a nap folyamán megteheti, a nemzethez intézendő beszédében.

Tüntetésekkel “köszöntötték”

Tizenegy ártatlan civil életét vesztette Pakisztán nyugati részén, miután egy eltévedt lövedék csapódott be a házukba. Az eset – amelyről csütörtökön számoltak be tisztségviselők – a Szvat-völgyben, Allahábád faluban történt. A halálos áldozatok ugyanazon család tagjai.

A körzetben a pakisztáni biztonsági erők offenzívát folytatnak a vallási fanatikus afganisztáni tálibokkal szimpatizáló iszlamisták ellen. Szintén Nyugat-Pakisztánban, az afgán határ mentén – Mirámsáh várostól 30 kilométerre – öt katona életét vesztette, másik négy megsebesült, miután aknára futott és felrobbant az őket szállító kisteherautó.

Közben a keleti országrészben, Lahor városában a rendőrség szétvert egy kormányellenes jogásztüntetést. A mintegy 200 – fekete öltönyt viselő – tiltakozó Pervez Musarraf pakisztáni elnök távozását követelte, de akadt köztük, aki azt skandálta, hogy akasszák föl az államfőt. “Nem fogadjuk el Musarrafot, még így sem, hogy levetette az egyenruhát, és civilként foglalja el az elnöki széket” – mondta vérző fejjel az egyik tüntető.

Sarif szerint törvénytelen az elnökség

Navaz Sarif volt pakisztáni miniszterelnök törvénytelennek nevezte csütörtökön Pervez Musarraf elnökségét. A politikus követelte, hogy Musarraf vessen véget a november 3-án bevezetett rendkívüli állapotnak, és bocsássa szabadon az azóta őrizetbe vett ellenzékieket.

Nyolc évvel ezelőtt éppen Musarraf – a hadsereg akkori parancsnoka – buktatta meg vértelen puccsal Sarif kormányát. Az exkormányfő vasárnap tért vissza szaúd-arábiai emigrációjából.

Musarraf október 6-án nyerte el újabb öt évre az elnöki megbízatást, miután maga mögött tudhatta a parlament két háza és a tartományi gyűlések többségének támogatását. Az elnökválasztás végeredményét csak egy hete vált hivatalossá, mert a pakisztáni legfelsőbb bíróságnak határoznia kellett a hozzá beérkezett számtalan panaszról.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Hmejmími légitámaszpont, 2017. december 11.
Vlagyimir Putyin orosz elnök (k) pilótákkal fényképezkedik a szíriai Hmejmímnél működő orosz légitámaszponton 2017. december 11-én. Putyin a bázison tett villámlátogatásán elrendelte az orosz csapatok Szíriából történő visszavonásának megkezdését. (MTI/AP/Szputnyik/Kreml pool/Mihail Klimentyev)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.