David Cameron brit ellenzéki vezető szerint a koszovói státusztárgyalások végéhez közeledve egy diplomáciai és katonai krízis van kilátásban – írja a The Telegraph című brit napilap.
„Megelőző” intézkedések
Hagy tegyem világossá: karácsonyig új balkáni krízis fog kibontakozni – mondta a politikus, hozzátéve, hogy ez közvetlen veszélyt jelent a brit nemzetbizonság számára. Cameron szerint éppen ezért megelőző lépéseket kell tenni, meg kell erősíteni a brit katonai jelenlétet a térségben és ennek megfelelően a NATO-csapatokat át kell csoportosítani.
A brit diplomácia titkokban osztja Cameron azon félelmeit, hogy újabb balkáni krízis van előkészületben, de a brit miniszterek részéről eddig nem hangzott el olyan javaslat, hogy újabb erőket kellene felvonultatni a térségben – írja a lap, hozzátéve, hogy az ellenzéki vezető beszéde tovább élezte a Koszovó sorsát övező diplomáciai válságot.
Az al-Kaidától tartanak
Cameron szerint elengedhetetlen, hogy azonnali lépéseket tegyenek az ügyben, mert a balkán instabilitásának következtében emigránsok tömegei indulhatnak meg Nagy-Britannia felé, ami többek között azzal a veszéllyel jár, hogy az ország az al-Kaida búvóhelyévé válhat.
Cameront csütörtökön négyszemközti találkozón fogadja George W. Bush amerikai elnök a Fehér Házban. Elemzők szerint a látogatás tovább rontja Gordon Brown brit miniszterelnök pozícióját, aki a napokban pártfinanszírozási botrány miatt került a lapok címoldalára, népszerűsége pedig a közvélemény-kutatások szerint egyre jobban csökken.
A Balkánra küldött utolsó brit csapatok, egy 600 fős osztag az idén márciusban hagyta el Boszniát. 2003 óta pár tucat brit katonai szakértő és rendőr állomásozik Koszovóban, feladatuk a helyi biztonsági erők kiképzése és a tanácsadás.