Nagyvilág

Megállapodtak az EU büdzséjéről: lesz európai GPS is

Pénteken késő éjjel megállapodás született Brüsszelben az Európai Unió jövő évi költségvetésérő. A vita középpontjában egy az amerikai GPS-nél hatékonyabb európai műholdas rendszer állt, a Galileo.

Az Európai Parlament, a tagországok kormányait képviselő Európai Tanács, illetve az EU legfőbb végrehajtó szerve, az Európai Bizottság közötti éjszakába nyúló vita főként akörül folyt, hogy miként biztosítsák a Galileo műholdas helymeghatározó rendszer kifejlesztésének finanszírozását. A parlament, a bizottság és a tanács elnökségének közös álláspontját néhány tagországgal – így Németországgal, Hollandiával, Svédországgal és Spanyolországgal – nem volt könnyű elfogadtatni a tanács pénzügyminiszteri ülésén, és a végül jóváhagyott dokumentum kifejezetten kitér arra, hogy a 2013-ig szóló pénzügyi perspektíva ehhez kapcsolódó módosítása csupán egyszeri, kivételes intézkedésnek tekinthető.

A parlament ugyanis ragaszkodott ahhoz, hogy a Galileo program teljes megvalósítására, valamint az Európai Innovációs és Technológiai Intézet létrehozására összesen 2,7 milliárd euró többletforrást találjanak az unió mostani, 2013-ig érvényes költségvetési ciklusán belül.

Nem osztanak vissza a mezőgazdasági keretből

Végül abban állapodtak meg, hogy 600 milliót szánnak jövőre a Galileóra a “versenyképesség a növekedésért és foglalkoztatásért” című költségvetési fejezeten belül. Ezen felül 1,6 milliárdot használnak fel 2013-ig bezárólag erre a célra a 2007-es költségvetés mezőgazdasági támogatási keretének fel nem használt pénzeiből, amit egyébként visszaosztottak volna a tagállamoknak. Végül 500 millió euró erejéig mozgósítják a tartalékalapot, ezzel teremtve elő az összesen szükséges 2,7 milliárdot.

A Galileo lenne Brüsszel reményei szerint az amerikai GPS műholdas navigációs rendszer európai riválisa. A projekt arról szól, hogy 2013-ra harminc, rádiójeleket kibocsátó műhold összehangolt működése révén lehet majd tájékozódni, tartózkodási helyet pontosan meghatározni a világ különböző pontjairól.

Jobb lesz, mint az amerikai GPS

A Galileo révén több mint kétszeresére növekedne a földgolyó műholdas helymeghatározással lefedett területe. A most működő amerikai GPS 24 műholddal üzemel. A Galileo javítaná a lefedettséget például Észak-Európában, valamint a jeleket erősen torzító felhőkarcolókkal sűrűn beépített nagyvárosokban. Pontosabb is lenne, mint a GPS: az utóbbi 5 méter pontossággal állapítja meg az elhelyezkedési pontot, a Galileo 1 méteres pontossággal tenné ugyanezt.

Vitás kérdés volt még a pénzügyminiszteri tanácsülésen az EU közös kül- és biztonságpolitikájával kapcsolatos feladatok – nagyrészt a koszovói küldetés – költségeinek finanszírozása. E tekintetben végül is biztosították az eredeti előirányzatnál mintegy 70 millió euróval nagyobb, összesen 285 millió eurós keretet.

A végső megállapodás értelmében a 2008-as EU-költségvetés kifizetési előirányzata összesen 120,3 milliárd euró, ami a közösségi szinten számított bruttó nemzeti jövedelem több mint 0,956 százaléka.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik