Nagyvilág

Az ausztrál kormányfő beismerte vereségét

John Howard kormányfő, aki 11 éven át kormányozta Ausztráliát konzervatív koalíciója élén, országos tv-beszédben jelentette be, hogy telefonon gratulált Kevin Ruddnak, az ellenzéki Munkáspárt vezetőjének és sok sikert kívánt neki.

Egyúttal azt is közölte, hogy 33 év után “minden bizonnyal” elveszti képviselői mandátumát a Sydney melletti Bennelongban és megköszönte választóinak a több mint három évtizedes bizalmat. Howard teljes mértékben magára vállalta a Liberális Párt és a kormánykoalíció választási kampányának kudarcát.

Az ausztrál választási bizottság szerint a szavazatok több mint 60 százalékának összeszámlálása után a Munkáspárt 53,8 százalékkal vezet a 46,2 százalékot elért konzervatívokkal szemben. Ezen részeredmény alapján az ABC ausztrál köztelevízió megállapította, hogy a Munkáspártnak várhatóan 81 képviselői hely jut a 150 fős alsóházban.

Közben Kevin Rudd szintén tv-beszédben jelentette be pártja győzelmét. “Az ausztrál nép ma a jövőbe nézett és úgy döntött: nemzetünk történetének új fejezetét írja” – jelentette ki a munkáspárti vezér, akitől többek között Ausztrália iraki szerepvállalásának befejezését, valamint a globális felmelegedés megfékezését célzó kiotói egyezmény aláírását várják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik