Nagyvilág

„Hazaküldte” az erdélyi magyarokat egy román politikus

A Demokrata Párt (PD) egyik parlamenti képviselője felkérte a romániai magyarokat, hogy „Markó Bélával és Tőkés Lászlóval az élen menjenek Magyarországra, ha nem hajlandók tiszteletben tartani Románia alkotmányát”.

Daniel Buda a Ziua de Cluj című tekintélyes erdélyi napilapnak nyilatkozott. A honatya Tőkés Lászlónak arra a kijelentésére reagált, miszerint a határmódosítással szemben az autonómia jelent alternatívát. Buda úgy véli, hogy „a románok nem fogják sokáig tűrni az ilyen magatartást, az alkotmányos kisiklásokat”.


A Traian Basescu államfőt támogató PD és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közötti viszony azt követően romlott meg, hogy a demokraták nem támogatták a kisebbségi törvénytervezetet a parlamentben. Az európai parlamenti választásokat megelőző kampány hevében azonban még ellenségesebbé vált ez a kapcsolat. Emil Boc, a PD elnöke Marosvásárhelyen kijelentette: ha pártja hatalomra kerül, akkor az RMDSZ végérvényesen ellenzékbe kerül.


Bűn a Himnusz?


A PD elnöke Calin Popescu Tariceanu miniszterelnököt is élesen támadta, hangsúlyozva, hogy az RMDSZ-szel kötött „testvérszövetsége megalázza Romániát és az összes románt”. Konkrétan azért marasztalta el a kormányfőt, mert nem mondott semmit az RMDSZ-es minisztereknek, amikor egy nyilvános rendezvényen a magyar himnuszt énekelték.


Boc utalt Gyurcsány Ferencnek a múlt heti harmadik román-magyar együttes kormányülés alkalmából elhangzott nyilatkozatára. A magyar miniszterelnök Romániába jön, és tanácsokat ad arról, hogy ki hogyan szavazzon a kisebbségi törvénytervezetről – emelte ki. Hangsúlyozta: a demokraták a jogszabályról nem változtatták meg álláspontjukat sem akkor, amikor a kormányban voltak, sem akkor, amikor az ellenzék padsorait foglalták el.


Nem tárgyalna autonómiáról


Gyurcsány a múlt szerdán kijelentette: Budapestről úgy látszik, hogy a kormánykoalícióban maradt liberális párt és az RMDSZ további is nyitott e témában, de a demokraták álláspontja változott, s ez sajnálatos módon akadályokat gördít a törvény elfogadása elé.


Boc az autonómiával kapcsolatos magyarországi és romániai magyar nyilatkozatokat illetően megismételte: a PD soha nem fog az alkotmány előírásairól tárgyalni az RMDSZ-szel, ugyanis az alaptörvény rendelkezéseit tiszteletben kell tartani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik