Külföld

Túszmentésről tárgyal Chávez és Sarkozy

admin
admin

2007. 11. 20. 08:49

Hugo Chávez venezuelai elnök hétfőn este Párizsba érkezett egynapos látogatásra, melynek középpontjában a kolumbiai felkelők fogságában lévő túszok, köztük a francia–kolumbiai Ingrid Betancourt sorsa áll.

A venezuelai államfőt, akinek ez az első hivatalos párizsi látogatása azóta, hogy Nicolas Sarkozyt elnökké választották, kedden az Elysée-palotában fogadja francia kollégája. Ez alkalommal megtárgyalják Betancourt ügyét is, akit 2002 februárjában raboltak el a marxista Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) gerillái.

Chávez érkezése után megerősítette, hogy Alvaro Uribe kolumbiai elnök bizonyos feltételek mellett felhatalmazást adott neki a FARC vezetőjével, Manuel Marulandával való találkozásra, december végéig szabva határidőt a közvetítésnek, melyet Chávez három hónapja kezdett el.

A FARC 500 bebörtönzött tagjának szabadon engedése fejében 45 fogságában lévő túsznak adná vissza szabadságát. Betancourt mellett három amerikai állampolgár is a gerillák foglya.

Chávez vasárnap azt közölte, hogy biztos benne, Betancourt él, bár bizonyítékként egyelőre csak egy videofelvételt tud bemutatni. Az utolsó eddig ismert videofelvétel, mely Betancourt-ról készült, 2003. áprilisi keltezésű. A francia kormány rendkívül óvatosan fogadja a Chávez által kedden bemutatandó újabb bizonyítékot.

A venezuelai elnök előzőleg Teheránban járt, ahol ismételten támogatásáról biztosította az iráni atomprogram miatt a Nyugattal heves vitában álló Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnököt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.