Nagyvilág

Román csecsemőkereskedőket fogtak

Négy román állampolgárt őrizetbe vett a francia rendőrség, amiért csecsemőket fejenként ötezer euróért próbáltak meg eladni francia családoknak – adta hírül hétfőn a Le Figaro című párizsi napilap.

A beauvais-i ügyészség által kiadott közlemény szerint a két, harminc év körüli román házaspár a Romescamps nevű település közelében táborozó francia nomádoknak az egyik pár ikreit, valamint még meg nem született csecsemőket ajánlott fel. A nomád családok azonnal értesítették a rendőrséget.

A feljelentés alapján a házaspárokat szombaton vette őrizetbe a francia rendőrség, s megszületett és születendő gyermek elhagyása kísérletének, illetve gyermek családi állapota megváltoztatásának vádjával indított eljárást ellenük.

Rendőrségi források szerint a román állampolgárok először 10 ezer eurót szerettek volna kapni gyermekenként, majd ötezer euróért kínálták őket. Májusban szintén két román házaspárt azért állított elő a francia rendőrség, mert egy bevásárlóközpontban kértek meg egy vásárlót, hogy vegyen meg tőlük egy márciusban született kislányt. A gyermek anyja egy 15 éves lány volt. Mind a négyük ellen eljárás indult, de csak a csecsemő édesapját és nagybátyját tartóztatták le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik